A föld egy hatalmas robbanás következtében darabokra oszlott. Apró szigetekre, amiken a "szuperember" nemzedék népesített be. Varázslat, mágia, és mágikus lények. Sárkányok, pegazusok, vérfarkasok, vámpírok és rengeteg ezekhez hasonló lény népesítette be az új földet, az emberek mellett. A földrészek királyságát két család uralja, és kormányozza. Ez a két család vigyáz a világukat fenntartó és mágiával ellátó kristályokra. A kristályt őrző családok viszont nem csak ketten voltak. Összesen öt család volt, de ebből három rejtélyes körülmények között eltűntek. Lily az egykoron volt leghatalmasabb család utolsó túlélője és néhány "lázadóval" eggyütt, folyton mozgásban vannak.
Így találkozik Bakugóval, akinek egyik csapdájába figyelmetlensége miatt bele sétál. Katsuki ekkor találkozik ismét a lánnyal, akire már nem is emlékszik. Miután a lány sikeresen elszökik a szőke fiútól, aki ezek után nem tudja kiverni a fejéböl a vörös hajút. Meg akarja jobban ismerni a lányt, aki pedig előszeretettel "menekült" és "bújkált" a szőkeség elől.
A két fiatal egyre jobban élvezte a kis játékukat, ami közben persze ha akarták ha nem találkoztak. Sajnos a lányt nem csak Bakugo kereste. Egy szeevezet a nyomában van, egészen kiskora óta, mikor még a családja életben volt. Ez a szervezet ölte meg Lily családját és az óta is a lány nyomában van. Ez a szervezet olyan emberekből állt akik el akarták venni a mágiát másoktól. Egyféle Mágia Vadászok. Le akarnak számolni a mágiával, hogy csak az övék legyen a hatalom.
Jó olvasást. ♡
Liza elmegy korcsolyázni a barátaival, neki megy egy srác és fellöki. A srác T.Danny. Dani meghívja őt bocsánat kérésként egy forró csokira, beszélgetnek és kiderül, hogy vidéki a lány. Dani randira hívja mielőtt visszamegy a lány Soltvadkertre és a lány beleegyezik, különleges kapcsolatuk lesz a szívtipróval.
🔞 !Részben tartalmaz káromkodást vagy szexuális tartalmat! 🔞
❗️❗️❗️A szereplők jellemvonásai és viselkedése nem tükrözi a valóságot❗️❗️❗️
✨INSTAGRAM: demona.white.wattpadiro