A lélek poklában

Egy maffia fönök szomorú emlékei a szerelméröl

Kitépted a szárnyaim nem repülők csak zuhanok a mélybe . Mert már nincs erőm szárnyat növeszteni .

Lassan elnyel a sötétség nincs már kiút az ördög jobb kezet nyújt utolsó lélegzetem is elhalványul mikor megérzem a hideg padlót tele töviskés fekete rózsákal borítva . Fáj a hátam fáj a melkasom fáj a szemem mintha ezernyi szilánkra törtem volna de még is utolsó emlékképem te vagy mégha csak halvány kép is örökre az elmémbe vésem.

Kérlek ne ments meg ezt érdemlem nem ?
Fáj a létezesem és Hallani már nem hallak téged.

Hangot már nem tudok adni szavadnak viszlát hát örökre kedvesem örülök hogy te voltál számomra a kezdet .

Utolsó csókom tiéd.

Kérlek találkozzunk még de nem ma .