Lápos

- Az a kacsázó kavics az enyém! Én találtam! Mindegyik kavics az enyém! Adjátok vissza, de azonnal!
- Ne ugrálj már! Csak megnézzük! - kiabálta a pocakos, pirospozsgás fiú.
- Nem fogjuk megenni! - mondta a vörös copfos, szeplős kislány.
- Akkor is adjátok vissza! Az az enyém! Én találtam, és nem adom oda senkinek! Vegyétek tudomásul! - kiabálta egyre hangosabban Hanga.
- Mi ez a nagy lárma? - ért oda a hangoskodó gyerekekhez Szelestyén, a tanító.
- Nem adom oda a kavicsaimat, és kész! - toppantott egyet a lábával Hanga.
- Nem is kértem, gyermekem! De az önzés nem vezet jóra! - próbálta nyugtatni a lányt a tanító.
- Nem vagyok önző! De a kavicsokat én találtam, és nem adom!
Szelestyén körbenézett a gyerekek arcán, majd leült a falu közepén álló szobor tövébe és mesélni kezdett:
- Látjátok itt, mögöttem ezt a szobrot? Tudtok róla valamit?
- Ez a vasorrú bába szobra! - kiáltották egyszerre, nevetve a gyerekek.
- És azt tudjátok-e, hogy miért van itt?
- Hogy ijesztgessen bennünket. Éjszakánként felkel és gyerekeket keres, akik kinn kódorognak. - felelte félősen a szeplős kislány.
Szelestyén mosolygott egyet, megsimogatta a lány fejét, majd mutatta, hogy üljenek köré. Belekezdett a mesébe:
- Lápos, a vasorrú bába, nem is olyan régen, még élő ember volt. Fekete, rövid, fészekszerű haja volt, kampós orra, mélyen ülő, haragos szeme. A háta púpos volt, elől tyúkmelle volt, rajta varjútollak. Ijesztően nézett ki, ahogy az idősek mesélik. Talán még akad valaki a faluban, aki látta őt. Szóval Lápos, a rézfaszú bagoly, Kamorka testvére. Amikor még gyerekek voltak, ők is itt laktak a faluban. Kamorka sokat tanult a gyógyítóktól, vadászoktól. Egészen addig nem is volt baj vele, amíg Balmaz, az ördög meg nem jelent neki. Azt beszélik, hogy lepaktáltak, és szövetkeztek. Azután Kamorka elvonult az erdőbe, megtanult bagoly alakot ölteni, és m