Ego Sum Resurrectio et Vita: Negyedik kötet

"Ahogy sétáltam a konyha felé, több fotográfiát is láttam a falon és más egyéb helyeken kitéve. Némelyiken felismertem Stolzot, de a legtöbb képen egy fiatal nő volt látható, többnyire pucéran vagy nagyon kevés ruhában, és az egész teste tele volt tetoválva. Mint hamarosan kiderült, ez a nő Coco volt. Miközben az undorommal küszködve igyekeztem úgy segíteni, hogy mennél jobban feltartsam, eldicsekedett vele, hogy valahol külföldön, talán Malajziában kurválkodott annakidején, a tetoválásait is ott csinálták, és irtó büszke volt a múltjára. Bár engem a legkevésbé sem érdekelt, hogyan kell a férfiakat ágyba csábítani, és miként kell a faszt helyesen megfogni, hagytam neki, hadd karatyoljon, legalább nyúlik az idő, Raymund addig is nyugodtan kutakodhat odabent.
- Mennyi idős vagy, csillagom? [...]
- Hamarosan tizenöt - feleltem.
- Tizenötévesen én mán kétéve dógoztam. Imádtak a férfiak, és én is imádtam őket; tudtam, mi köll nekik. Ej, de a szépséget mán lerágta rullam az idő, de én mondom neked, hogy még ma is úgy lecumiznám Henri urat, hogy ódát írna Cocóhoz! Ha van egy kis időtök, akár még ingyér is...
- Biztos vagyok benne, Coco, hogy a bátyám mindennél jobban szeretné ezt, de sajnos most nem maradhatunk ilyen sokáig. De feltétlenül megemlítem neki az ajánlatodat, és fel fog keresni. - Tegeztem, mert ezt akarta, és csak azért nem nevettem, mert a hányingerrel küzdöttem, és hogy ne szúrjam torkon a konyhakéssel, amivel az iszonyatos meggyes pitéjét vagdaltam szeletekre.
De nem tettem, mert tudom, hogy Raymund nagyon csalódott lett volna, és egy újabb neuchâteli hulláról is gondoskodni kellett volna - arra meg most nem volt idő -, így csak vagdaltam azt az undorító süteményt, és elképzeltem, hogy Coco nyaka." - Anastasia, 1927. december 24.