Mint az ecet.

Nagyon hangos sípolást hallok a fülemben. Kinyitom a szemem. Nem ismerem a helyet. Egy szobában vagyok, a falak moha zöldek, bútorok tölgyfából készülhettek, vékony réteg por áll minden. Van egy ablak de eléggé tompa fény szűrődik be. A helyiségnej kissé doh, vas és hentes bolt szag keveredik. Családi képek vannak a falon, amit nem igazán látok tisztán. Néha el el szédülök és homályossá válik minden, aztán újra tudok fókuszálni. Ha mozgatom a fejem elmosódnak a dolgok, de amint meg áll és éppen látok is fel tudom mérni a szobát. Az egyik szekrényen egy régi kancsó és néhány edény van. Nagyon élesek a színek. A kancsó annak ellenére hogy régi szinte világít olyan kék. A sarokban egy seprű áll, ahol a falhoz ér már pókhálós, kitudom venni a csillnásokból. Mellettem egy eldöntött szék, rajta vércseppekkel. A szék előtt egy asztal van aminek én is neki dölve ébredtem. Nézem tovább a helyiséget és csak egy kis idő után kezd el foglalkoztatni a kérdés. Kié a vér? Amint ezt kimondtam a fejemben lévő kis hanggal lerantottam a fejem. Vajon én vérzek? De a sebességtől olyan szinten elszédültem, hogy kellett pár perc hogy magamhoz térjek. Először a lábamiat nézem. Épségben vannak, habár nekem nincs ilyen bakancsom és a nadrág se ismerős. A cipőmön van vér de nem onnan származik. Felfelé haladok. A hasam oké, de már egyre több a vér. Az övemen és a nadrág felső részén is már van bőven. De hasamon az ing teljesen átázva a vértől a testemre tapad. Ekkor már nagyon kedzek ideges lenni. Mielőtt a szememmel elérném a mellkasomat, egy olyan 19 év körüli nő ront be a tőlem jobbra lévő ajtón. A tölgy ajtó nagy lendülettel a falnak csapodik. A szoba másik félben a seprű eldől és felveri a port. Nem különben a csaj, csak úgy száll a port körülötte. Nyári virágos comb közepig erő szoknyát visel. A színek még mindig rikitonak l