Mostanában ez foglalkoztat, már ha az írásról van szó, nem fóbia nem mánia. Egy érzés ami megfogalmazhatatlan. Sokan nem beszélnek róla, nem mernek, vagy mert valamilyen szinten közel áll hozzájuk. Nem vágyom semmire ezzel kapcsolatban, elismerés, éjenzés, tapsvihar. Ez nem színház, ez én vagyok, ezek a gondolataim, az érzéseim. Valamiért úgy érzem segítség lehet valakinek a nagyvilágban, hogy nincs is olyan egyedül. Megmagyarázhatatlan. Versek, szösszenetek, neked - tőlem. Leírom, akkoris ha félem. Néha könnyű a halál, van hogy utána is fáj. Erről beszélnék neked, más és más megfogalmazásban, ha maradsz megismersz, és közben magadat is.