Kinyilatkoztatás

Mikor lehunyom a szemem, tisztán vissza tudok emlékezni olyan elképesztő dolgokra, mint például létem legelső percei. Arra, ahogy úsztam valami sűrű, sárgás lében. Kellemes meleg és lebegés fogadta ébredésem. Néha egy-egy mélyebb visszhangos moraj megtörte a csendet. Ámbár homályosan, de láttam vékonyka kezem: apró és törékeny volt. Halványsárgás, narancssárgás fény szűrődött be a kis plazmagömbbe, vöröses vékony fonalakkal körbehálózva a védőburkot, mely egy ismeretlen, rémisztő és hangos világtól választott el. Nem akartam soha elmenni innen. Kívánságom persze nem teljesülhetett...

A következő emlékek két-három éves koromból maradtak meg. Az álmaimra kezdtem emlékezni, sokszor ébredést követően meg se tudtam különböztetni, hogy visszatértem-e a valós világba. Ezek a spirituális élmények adták számomra a kezdeti motivációt a képzőművészet megszeretése felé. Egyszerre volt terápia, kikapcsolódás, majd teljesedett ki szenvedéllyé.

Számomra az alkotás egyfajta rituálé. Meditatív állapotban dekódolom a tudatalattim felvillanásait, az érzelmeim, elmém képkockáit, és kivetítem azokat az alkotásaimon keresztül.

Közeledik az este... Megmozgatom a végtagjaim... Füstölőt gyújtok... Beállítom a fényeket a szobában. Kiválasztom a pillanatnyi hangulatomhoz illő zenét és hamarosan úgy kezdem érezni magam, mintha egyszerre léteznék ebben és egy tőlünk teljesen eltérő másik világban.
Ez megnyugtat, kikapcsol. A művészet segít kiteljesedni, a negatív gondolatokat szélnek ereszteni, felfogni és asszimilálni az élet értelmét ezen a bolygón, de meg nem érteni a tömegek viselkedését.
Az alkotásaimat nem látni, hanem érezni kell... Lassan ráhangolódni, majd konvertálni a lelki szemekkel az üzenetet.