Story cover for Felejtsd El by Becca_N_Y_
Felejtsd El
  • WpView
    Reads 283
  • WpVote
    Votes 37
  • WpPart
    Parts 18
  • WpView
    Reads 283
  • WpVote
    Votes 37
  • WpPart
    Parts 18
Complete, First published Aug 21, 2022
Egy felejthetetlen nyár mindent meg tud változtatni.

Pintér Kirának másfél éve gyökeresen megváltozott az élete egy tragédia miatt, amit máig nem sikerült feldolgoznia. Nemrég költözött húgával és apjával Budapest másik szélére, az emlékek elől menekülve, és ezáltal apja új iskolába íratta, egy olyan iskolába, amit Kira tervei szerint legalább a nyár végéig nem lát.

Így is történne, ha az újdonsült osztályfőnöke nem hívná el őt magával és az új osztályával az év végi osztálykirándulásra Siófokra. Kira természetesen el szeretné utasítani az ajánlatot, továbbra is elzárkózva akar maradni a világ elől, de az apja ezt nem engedi. Megígéri az osztályfőnöknek, hogy Kira velük tart.

Így hát a magába roskadt lány arra kényszerül, hogy új embereket ismerjen meg és kimozduljon a már jól megszokott komfortzónájából. 

Arra viszont nem számít, hogy élete eddigi legjobb nyarával néz majd szembe, és hogy az egyik osztálytársa a kelleténél jobban belopja majd magát a szívébe.
All Rights Reserved
Sign up to add Felejtsd El to your library and receive updates
or
#623romantikus
Content Guidelines
You may also like
Árnyék és Fény by LeaWhite888
26 parts Complete
Lea White 18 éves. Nincs már reménye, hogy valaha is olyan lesz mint a többi ember. Mivel árnyék nélküli. Minden embernek van egy árnyéka s ezek 5 féle állat képében jelenhetnek meg. Lehet farkas, macska, sólyom, bagoly de még kígyó is. Azt mondják akinek 18 éves koráig nem lesz árnyéka annak soha nem is lesz. Azok akiknek nincs árnyékuk a szegények között kötnek ki. A városból elmenekülni pedig lehetetlen. Lea tudja mi az a szegénység. Látja ezeket az embereket nap mint nap, de a város második leggazdagabb és legrangosabb embere, az apja miatt nem mer segíteni az embereknek.A szegényeket pedig bárki kihasználhatja. Az erdőbe senki sem mehet mivel annak Őrzői nem engednek át senkit. Leának döntenie kell. Vagy árnyák nélküliként elfogadja apja feltételeit vagy kezébe veszi a sorsát és az erdőbe megy. De mi lesz a döntéseknek az ára? Az Őrzők átengedik a kapukon túlra úgy ahogyan egyszer kisgyermek korában? Rátalál az árnyékára? Mi a város titka? És az erdőé? Miért olyan kedvesek egyesek mások pedig miért nem? Vajon képes csupán a szeretet kibékíteni a világokat? Megtalálható az igaz szerelem? Befolyásolható a sorsunk? Mindezt megtudhatod ha velem tartasz! Találd meg a fényt! Olvass tovább: http://farkastortenet.webnode.hu/blog/arnyek-es-feny/ Szeretném jelezni, hogy ez volt az első történetem, ha érdekel a folytatás elolvashatod az eredeti oldalon is de ide is fel fognak kerülni idővel, nyelvtanilag javítva.
You may also like
Slide 1 of 10
Idézetek cover
Evening Forge -Gazdagok és szerelmek  cover
You again? || Steve Harrington || cover
Nirvana, a galoppló-1 ✔ cover
Árnyék és Fény cover
A turné cover
Szeretni nem bűn cover
A kötelék    (Befejezett) cover
Fény a sötétségben!    {BL} cover
Sebzett lelkek szövetsége cover

Idézetek

104 parts Complete

Saját és máshonnan szedett idézetek🥀 ~2020.06.16.~🏅#2 flegma