Loki - Az Uralkodó háza
  • Reads 65
  • Votes 12
  • Parts 1
  • Reads 65
  • Votes 12
  • Parts 1
Complete, First published Aug 26, 2022
Loki sok mindenen ment keresztül élete során!
Már születése sem volt zökkenőmentes, halálra ítélve hagyták ott egy jotunheimi templomban. Odin vette magához és nevelte Uralkodónak, de csalódnia kellett.

Kiérdemelte a csínytevés istene titulust.
Élt, meghalt, élt, meghalt, élt, aztán végül tényleg meghalt Thanos keze által.

Miután Thanos az Univerzum élőlényeinek felét elcsettintette, a megmaradt Bosszúállók nem tudtak nyugton maradni. Öt évvel később egy váratlannak köszönhetően új reményük támadt és az időben visszautaztak.

2012-ben New Yorkban járunk, ahol egy hibának köszönhetően Lokinak sikerüp megszökni a Tesseracttal.

Ezzel új idővonalat nyitott, amit a IVH nem tudott tétlenül nézni. Elragadták és Mobius M. Mobius mellett lett tanácsadó.

Az IVH-nál megváltozott, látva teljes életét, továbbá igaz barátságra tett szert, találkozott variánsaival, megismerte teljes erejét. Valahára ő lehetett a hős.
A Megmaradóhoz jutva meg akarta ölni, de az érveit hallva ez megváltozott benne. Nem úgy mint női variánsában, Sylvie-ben.

Egy gyors párbajt követően, Sylvie átlökte őt az IVH-ba, majd megölte a Megmaradót.

Loki érezte, hogy valami nincs rendben körülötte. Mikor Mobiusra és B-15 Vadász nem ismerte meg és kinézett az ablakon a Megmaradó szobra magslott felé.

A sztori itt veszi fel a fonalat és egy nagyobb történethez csatlakozik.

-------------------

Káromkodás és erőszak előfordul benne🔞

Jó szórakozást!

Író: RmaiPter
All Rights Reserved
Sign up to add Loki - Az Uralkodó háza to your library and receive updates
or
#2penge
Content Guidelines
You may also like
Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅ by RyuuAn
47 parts Complete
A történet eleje akár átlagosnak is tűnhet: Adott egy lány, név szerint Kitayama Machiko, aki igencsak magának való és távolságtartó mindenkivel. Ennek oka nagy részt talán az, hogy első szerelme, Kojima Seiji is abba a gimnáziumba jár, amibe ő és nem elég, hogy a fiú nem fogja fel, kapcsolatuknak már rég vége, folyamatosan zaklatja a lányt az iskolán belül és kívül is. Machiko szerencsére talál maga mellé egy remek testőrt az új fiú, Shirokawa Kazuma személyében, aki nem csak, hogy titokzatos és lehengerlően jóképű, de figyelemfelkeltő, ezüstös haja mellett furcsa szemszínnel rendelkezik. Kazuma már az első napján megkedveli a csendes lányt, ami szinte elkerülhetetlen, lévén, hogy a későbbiekben padtársak lesznek, túltengő buzgósága miatt pedig egyből kiharcolja magának Seiji riválisának címét. Ezek után Machiko természetesen kénytelen a fiúra támaszkodni, akinek alig néhány nap alatt sikerül bevergődnie magát valahogyan a lány életébe és lakótársakká válnak. Később azonban lehull a lepel, és a titokzatos fiúról kiderül, hogy valójában egy emberhússal táplálkozó démon, aki Machiko felfalásával tervezte elérni az örök életet. Figyelem! Előfordulhatnak trágár szavak és intimebb jelenetek! (Ajánlott: 16+) https://demonaszobamban.blogspot.com I. Story of the Silver Demon ✅ II. Story of the Black Demon (Ongoing) Legjobb helyezés: #6 in Fantasy ❤❤❤ #1 in Thriller #1 in Kaland
You may also like
Slide 1 of 8
Árnyéklovas ✔️ cover
Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅ cover
Én, a szellem meg a vámpír //befejezett// cover
Az utolsó véridomár cover
What Am I ✓ [ 1 ] cover
×PLOTSHOP×  cover
Bíborfény | ✓ cover
A gyönyörű gyilkos cover

Árnyéklovas ✔️

42 parts Complete

Tudod milyen az amikor bolyongasz az utcán egyedül, mert az álmaid soha nem válhatnak valóra? Tudod milyen érzés az, amikor titokban szeretsz valakit? Tudod milyen érzés az, amikor tiszta szívből szeretnek? Amikor mellette boldog vagy.. Amikor rájössz ki is ő valójában.. Amikor megtudod milyen dolgokat követett el.... Amikor betekintést nyersz az ő világába... Te pedig ezt a világot választod... Vele maradsz, még ha tudod is, hogy ő nem szeret... És vajon gondoltad volna valaha is, hogy hol fog kikötni ez a történet? Gondoltad volna, hogy abban a világban lelsz otthonra, amitől féltél? Gondoltad volna, hogy a nagy gyilkos egyszer szerelembe esik? Gondoltad volna, hogy egyszer jön egy ember az életedbe, aki miatt mindent hátra hagyva, elindulsz egy új úton? Sőt, gondoltad volna, hogy te is olyanná válsz, mint ő? A válasz nem. Soha nem gondoltad volna, mégis megtörtént... Minden valós volt... Te vagy az Ő Hercegnője... Ő pedig a te Árnyéklovasod... Hát így kezdődött az Árnyéklovas és a Hercegnő története, majd a szerelme..💜 Minden jog fentartva, meg blablabla.... Ne lopd! Ha szimpinek találod olvass bele! Ha pedig nem akkor pusszancs! Jó olvasást! !Maffia story! ✔️Befejezett✔️ 2.# gyilkos - 2021.08.16.❤️ 3.#ifjúságirodalom - 2021.10.23.❤️ 1.#akció - 2021.12.18. ❤️ Flóra: 2021. 04. 08.✨