A Nap és a Hold

Elállt az eső, s körülöttem mindent beszőtt a csend, a nyugalom, valami mély és rejtélyes szomorúság, egy olyan állapot, amely valószínűleg nagyon hasonló a halálhoz.
A teám kihűlt és a reggeli eső miatt párás az ablakom, semmit sem látok...
De ha mégis látnék tudom hogy kint minden szürke, és a tudat, ami bennem él, hogy az életem lassan olyan szürkeséget vesz fel, mint amilyen szürke esőben a város...

De ahogyan a Napsugár fénye előbújik a felhők mögül eltüntetve a szürkeséget, úgy te is színessé és fénnyel telivé tetted az életemet. Te vagy számomra a Nap, és én vagyok számodra a Hold.