65 parts Ongoing Fogarasi Helga nem ismeri a félelem szót. Fiatal kora ellenére az egyik legelismertebb oknyomozó újságíróként tartják számon Magyarországon. Egy rejtélyt azonban mindeddig nem sikerült tisztáznia: hogyan és miért ölték meg az édesapját? Ahhoz, hogy minderre fényt derítsen, igyekszik közel kerülni a politikai elithez, hiszen tudja, ott bukkanhat rá a megoldásra.
Vámosi-Tóth Ádám a legjelentősebb ellenzéki erő miniszterelnök-jelöltje belső puccs árán ragadta magához a hatalmat pártjában. Ahhoz, hogy az országgyűlési választáson is diadalmaskodni tudjon, elengedhetetlenül szüksége van arra, hogy a médiában is jelentős kapcsolatokat építsen ki. Amikor összesodorja az élet Fogarasi Helgával, úgy tűnik, ez is sikerülhet, a találkozásuk azonban mindent a feje tetejére állít és az életüket is veszélybe sodorja.
Gyilkosság, árulás, intrika és tűzforró szerelem. Ez vár rád, ha elmerülsz velünk ebben a történetben.
18 éven felülieknek ajánlott!