Elmúlt végleg

Túl nagy a csend minden percben csak feküdnék mozdulatlanul. Kínoz hogy milyen szép arcod volt a szemek az a végtelenül kedves hang a mély lélek. Te is átérezted a halált és hogy milyen ha belekergetnek a démonok a fejedben. Megkérdeztem volna sok mindent de elakadt a szavam a csókoktól a világ legédesebjeitől. Nyár voltam neked te pedig testben voltál nyár édes finom és világos, jó illatú. Szél egy mező fölött mély mint a hullámok az éjszakában. Tudnom kellett volna mi az amitől félsz hogy megnyugtassalak, mit szeretsz és mi érdekel még a lelkem is oda adtam volna. De te elszálltál mint fehér ruhás vékony szellem a fénylő hold mély tükrében, vissza már sosem nézve. Hátra hagyva magányos könnyeket egyedül újra, szerettem újra. Szeretve először igazán olyat mint én némát és értékest. Ki szintén hitt a láthatatlanon túli világban és benne élt valami csodában.