Tia Marsh: Akvamarin
  • Reads 3,885
  • Votes 650
  • Parts 22
  • Reads 3,885
  • Votes 650
  • Parts 22
Complete, First published Nov 29, 2022
Mature
A Smaragd című regényem az én első regényemről is szól, az Akvamarinról. Kamil és Misi kénytelenek eljátszani Ethant és Ryant, és ezért egy cseppet sem irigylem őket. 2011 környékén kezdtem írni, az elkövetkezendő két évben eljutottam a feléig, ott következett hat év szünet, majd 2019-ben fejeztem be. Minden gyerekbetegséggel rendelkezik, amivel egy első regénynek kell, de rengeteget tanultam belőle.
Ahhoz, hogy a Smaragdot folytatni tudjam, végig kell rágnom magam rajta. Mi lenne ehhez megfelelőbb esemény, mint az Adventi naptár?!

Fogadjátok szeretettel. Megpróbálok nem változtatni semmit - jelenleg három verziója létezik. Az első legborzalmasabb,  de van egy félbehagyott átírt-javított, és egy elkezdett átnevezett magyar-szerepős zagyvaság. Ez a legelső lesz, csak egy helyen nyúlok majd bele.

Ne szeressétek meg nagyon 😆

Íme az eredeti regény fülszövege:

"Amikor a tizenhét éves, szívbeteg Ryan egy napon rosszul lesz, Ethan, a suli bajkeverője menti meg az életét. Bár Ryannek módjában áll viszonozni a szívességet, nem tudja kiverni a fejéből Ethant. Még inkább összezavarodik, amikor kiderül, hogy Ethan az anyja pasijának a fia, és az együtt töltött különleges hétvége teljesen a feje tetejére állítja Ryan világát. A fiú próbál rendet teremteni a káoszban, de a hirtelen jött változást nemcsak neki, hanem a környezetének is fel kell dolgoznia..."
All Rights Reserved
Sign up to add Tia Marsh: Akvamarin to your library and receive updates
or
Content Guidelines
You may also like
Nell by lampa_feny
28 parts Ongoing
Eleanor Grayson, élete maga a pokol, az évszázad legnagyobb iskolai lövöldözésnek túl élője és mindezen túl, az elkövető rokona. Ezért utálja az egész iskola, őt hibáztatják, az űr miatt, ami bennük maradt az eset után, de azzal senki nem törődik, hogy ő maga is olyan embereket gyászol akik a világot jelentették neki, ráadásul mindig is gyűlölte a mostohabátyját, aki ezt a szörnyűséget tette. Damien Volton, egyike azoknak, akik levegőt se hagynak a lánynak, talán még a legfőbb szekálójának is nevezhetnénk. Gyűlöli a lányt, amiatt, amit a mostoha bátyja tett, és gyűlöli, hogy valójában képtelen szívből utálni. Damien kishúgát vesztette el, az egyetlen lényt, aki tényleg szerette a férfit, átlátott a csillogáson és a csábos mosolyon, de elment Dam pedig, akárhogy is bizonygatja magának, hogy utálja Eleanort, valójában, már megszállottság szinten vágyik rá és amikor megtudja, hogy a lány el akar menni, mindent megtesz, hogy Eleanorban fel se merüljön a gondolat, hogy idő előtt kizárja őt az életéből. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- -Véget ért a nyaralásod Nell? - ő volt az egyetlen az iskolába aki ezt a becenevét használta és ettől a lánynak felfordult a gyomra, gyűlölte, ahogy kiejti és az is hogy egyedül ő teszi ezt, még akár különleges is lehetne, ha nem teszi tönkre a napjait, miután így nevezi. -Add vissza Damien! -próbálja kikapni fülesét kezéből, de a fiú élénkebb volt és elhúzta, El pedig villámgyorsan visszahúzta remegő kezeit mielőtt, bármijéhez is hozzáérhetett volna az ellensége. Ennyire utálta, még csak hozzá se akart érni!
REED-Meghalnék a csókodért! |+18 | by DiamondBlack26
83 parts Ongoing
" Nekem nem elég a jó, a legjobbat akarom " - Reed.M " Nekem nem elég a szép, a legszebbet akarom " - Ricky.W Reederica Malone nem egy visszahúzódó,önbizalom hiányos kislány a kampusz udvarán,hanem egy erős,céltudatos nő aki megáll a saját lábán többnyire tizenhat centis tűsarkakon. Énekesnő lesz egy Passion nevű clubban ami London leg elitebb bűnözőinek gyűjtőhelye és a gazdag s egyben jóképű Richard Williams "Riky.W" tulajdonában áll. Ez a történet bemutatja az ő kis románcuk kezdetét elejétől a boldogan amíg megnem?Vagy mégsem?Vajon zökkenő mentesen megy majd az út odáig,hogy egymásba szeretnek? Vagy lesz akinek ez szemet szúr? Talán egy exbarárnő?Vagy egy féltő apa? Gyere és tarts velem,kövessük együtt Reed és Riky történetét. ~ Erős női karakter ~ Birtokló férfi karakter ~ Valós problémák feldolgozása ~ Tabuk nélkül ~ Maffia ~ Pszichés problémák/zavarok *Helyenként valós események alapján!* Ötletet meríteni a könyvemből szigorúan TILOS❗ +18 Helyenként trágár szavakat tartalmazhat. A történet saját,minden egyes mondat a fantáziám szüleménye. Minden jog fenntartva! A REEDERICA egy kitalált név,kérlek tartsd tiszteletben és ne használd fel.KÖSZÖNÖM! #1 CRIMINAL #1 PASSION #1 NIGHT #1 2020 #1 LONDON #1 FŐNÖK #1 RICHARD #1 KISLÁNY #1 2019 #1 SZERETŐ #1 HOT #1 CSÓK #1 HUNGARY #1 LÁNY #1 FIÚ #1 SZENVEDÉLY °°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
You may also like
Slide 1 of 10
Álmok fogságában | mia cara II. cover
Egy jól sikerült terv {BEFEJEZETT} cover
Egynyári Szerelem  cover
Nell cover
Bound to Love cover
Ellenségből szövetséges cover
REED-Meghalnék a csókodért! |+18 | cover
Nem vagyok a tulajdonod - Az orosz Don 2. cover
Szellem cover
Piastri hugaként. cover

Álmok fogságában | mia cara II.

27 parts Ongoing

.· 𝙞'𝙫𝙚 𝙜𝙤𝙩 𝙢𝙮 𝙚𝙮𝙚 𝙤𝙣 𝙮𝙤𝙪 ·. Diana Armani élete a tökéletesség határát súrolja, a lánynak mindene megvan, amire csak vágyhat: szerető család, támogató barátok, kitűnő tanulmányi eredmények és a nagy Ő. Diana azonban egy ideje úgy érzi, a megszokott kényelem és tökéletesség felbomlott, és az életében szereplő emberek igazi arcát nem is ismeri. A meglévő káoszt azonban tetőzi még valami, ami mély nyomot hagy a lány tudatalattijában, és amit egyszerűen képtelen kitörölni onnan, az álom újra és újra visszatér. Diana harcol az érzéssel, amit a különös vízió vált ki belőle, ám amikor az elveszett remény Ethan Walker személyében csillan fel újból, megadja magát. Az események sodrásába kerülve pedig félő, hogy összeroppan az elvárások alatt. ❝ - Biztos vagyok benne, hogy kitérő lenne a számodra. És amúgy is megszoktam már, hogy sétálok. - Ne kéresd magad, angyalka - nyúl felém, és mielőtt még reagálni tudnék az érintésére vagy arra, ahogyan szólított, megfogja a kezemet, és beültet az autóba. ❞ 𝗺𝗶𝗮 𝗰𝗮𝗿𝗮 𝗜𝗜. © ddorcii / 2025