Válaszutam I.-IV.

I. Stáció

Ha mennem kell elindulok
Felkelek, némán, szótlanul.
Égre nézek, és mondom
csendesen:
Szólj hozzám kedvesen,
Uram itt vagyok!

Utolsó könnyem el hullatom,
Inni adok a földnek, látom szomjazik
Égre nézek, és mondom
csendesen:
Szólj hozzám kedvesen,
Uram itt vagyok!

Remegve még fogom kezed
imádkozom, talán tehetem
Égre nézek, és mondom
csendesen:
Szólj hozzám kedvesen,
Uram itt vagyok!

Végül reád nézek,
végig simítom fáradt kezem
arcodon, rád nézek, mosolygok!
Égre nézek, és mondom
csendesen:
Szólj hozzám kedvesen,
Uram itt vagyok!

II. stáció

Fáradt szolgád, feléd nyújtja gyönge kezét
Istenem kérlek várj, ne menj tovább.
Itt vagyok bűnösen, megtörve
De tiszta szívvel Uram.

Mit vársz tőlem, mit tegyek?
Tanúságot, vagy prédikáljak
Hogy te vagy: te a mindenség alkotója?
Kiből lettem én, oldal bordából formázott

Számba lehelte az életet, fülembe a szót
Szívembe érzelmet, mi most gyötör
Dárdád szúrod belém, azt mit fiadba döftek,
Testem ne a kárhozat porában nyugodjon.

Tetteim miatt van szenvedés, mi sokszor fáj
De talán értelmét meglelem...
Kapaszkodom Uram, ajkam kiállt
Hosszú kabátodba, miben sorsom viszed.

Feledni próbálom szenvedésem
utat mire lépnem, bűn volt
Csak vonszolom aléltan, elgyötörve
szétfoszlott álmom az életen:

Ki választ talán talál...
Szükség van-e arra hogy létezem?

III. stáció

Beleim, hajókötelek
lógnak belőlem
Húzom őket, mint életem
mit lehet elvesztettem
Gyönge lábaim, mint
elszáradt faág, nem bírja,
hogy menni kell.

IV. stáció

Itt vagyok, jó anyám.
Nem úgy ölellek mint egykor
mikor még ártatlan voltam
hófehér, mint a halotti lepel.
Nem érzem meleged hiába
szorítalak csak reszketek.