Üvöltő szelek

A teraszon ültem és bámúltam ki a sötétségbe. Hallottam, ahogy nyílik az ajtó de én egyre csak a kihalt utcát néztem. Anyu leült mellém és nagyot sóhajtott.

-Ugye tudod, hogy nem jön haza?-Kérdezte, mire könnyes szemmel bólintottam. A szemeimet nem bírtam levenni a sötét utcáról, mert hittem benne, hogy vissza jön.

-Soha senkiben nem csalódtam még ennyit.-Mondtam pár perccel később, és letöröltem a könnyeimet a pulóverem ujjával.

-Tudom.

-Anyu, én annyira szeretem.-Mondtam reményt veszve, és a sírástól már alig láttam a sötét utcát.