Rebinek

Ezt a novellát egy olyan pályázatra írtam, aminek a témája ez volt:
Mit jelent számomra a könyv? Mit jelent számomra a könyvtár?
Érdekelne a ti válaszotok erre a két kérdésre, illetve szívesen várom a véleményeket is kommentben :3
(A fülszövegekben nem vagyok jó, meg nem is szeretem őket, itt van inkább az első néhány sor)
"Minden evőeszközt bedobált a fiókba. Mindig ilyen, ha ideges, össze-vissza csapkod, meg hadonászik, hevesen rámolja ki a mosogatógépet.
-Hallgatlak - közölte hidegen, egy pillanatra rámeredt a kislányra, de aztán tovább pakolászott.
Rebeka ült előtte a konyhaasztalon, hallgatta a porcelánok összecsendülését.
„Hallgat? Ugyan mit? Ő aztán nem szól egy szót sem" - a szemöldökét ráncolta, úgy fonta össze a karját, azt kívánta, bár összetörne az egyik tányér. Kiabálni fog, le fogja szidni, de őt nem érdekli.
Laura megint ott olvasott a padon az árnyékban távol a többiektől. Ő meg persze, hogy odament, persze, hogy gúnyolódott, nem is érdekelte, milyen nyájas, elvette a könyvét, ledobta, úgy nevetett, olyan önfeledten - „Olvasni? Micsoda hülyeség!"
-Rebeka! - anya rákiáltott határozottan, hogy ő akaratlanul is felkapta a fejét, úgy látta, milyen mérgesek anya vonásai.
Nagyot nyelt. A saját arcát nem látta, de tudta, hogy ő sehogy se tudna ilyen mérgesen nézni, hiszen ő még csak egy gyerek. Elnézett másfele, úgy morgott.
-Hülyeség..."