A legédesebb felejtés

A❦

Nem tudom mit tegyek, vagy hová menjek. Beférkőzött az agyamba, fel forgatta az érzéseimet, és mindezt szándékosan. Nem tudom, mit érezzek, vagy gondoljak, utálom azt az érzést amit kelt bennem. Teljesen kifacsart önmagamból, más embert csinált belőlem. Megalázott, kihasznált, becsapott, és bántott. Leperegnek róla a szavaim, mikor könyörgöm, hogy engedjen el. Nem ereszt. És én nem tudom levenni róla a tekintetem, főleg akkor nem, amikor a teste az enyémhez simul. Azt kérem tőle, hogy maradjon távol tőlem, de nem tudok hazudni neki, és magamnak sem. Azt akarom, hogy jöjjön közelebb, faljon fel, és soha ne eresszen. Ezért gyűlölöm.

N♤

Gyűlölöm őt, azt akarom, hogy szenvedjen. Hogy érezze azt a fájdalmat, amit én. Ezt akarom. Akarni akarom. De a szavaim össze ütköznek a tetteimmel. Fájdalmat akarok okozni neki, de nem megy. A szemei, az ajkai, az illata, a mozdulatai, a teste, teljesen elveszi a józan eszemet. Elbűvöl a mosolya. Kifordít önmagamból. Felemészt az érzés, amit kelt bennem. Hallgatok, és várok. Gyűlölnöm kellene, de nem tudom. Ahogy rám néz, a vággyal és haraggal kevert vegyes tekintetével, elfeledteti velem mindazt, amiért magamnál tartom. Fel akarom falni, azt akarom hogy az enyém legyen. Helyre akarom hozni a törött szárnyait, meg akarom gyógyítani a sebzett lelkét, úgy ahogy ő gyógyítja meg az enyém, pedig nem is tudja...