Nem kellett volna visszaírnom a szemét kommentelőnek, aki kritizálta a cikkemet az egyetemi lap művészeti rovatában. Nem kellett volna belemennem vele egy perzselő vitába, hogy aztán fantom képek mögé bújt felhasználókként folytassuk a privát üzenetváltásainkat. Nem kellett volna veszélyes vizekre evezni abban a beszélgetésben, de megtörtént, és most már nem tehetek semmit. Legalábbis ezt gondoltam, ameddig az említett seggfej meg nem jelent a tanszéken, és szembe nem állt velem, hogy közölje, megakarja valósítani azt, amikről beszéltünk pár nappal ezelőtt. Ez már önmagában sokknak kellett volna lennie, de nem, mert a világegyetem szeret szívatni, így elém állította az egyetemi hokicsapat sztárjátékosát, Jamie Malrose-t... Igen, ő volt a titkos levelezőpartnerem, és esze ágában sincs elengedni azt, amit történt. A gond csak az, hogy mi szöges ellentétei vagyunk egymásnak. A sportoló, aki szabadidejét diákszövetségis bulikban tölti a reflektorfényben, és én, Brianna Shaw, a zakkant művészcsaj, aki próbál nem megbukni a következő vizsgáján.
ᴛᴡɪɴᴋʏ ᴘɪɴᴋ sᴛᴏʀɪᴇs (sᴘɪɴ - ᴏғғ)
A jó fiúk a mennybe kerülnek, a rosszak pedig oda juttatnak.
-Hol vagyok? - a szavaimat remegve tudtam csak kimondani.
- A pokolban, Emily. - Mondta egy fekete ruhás alacsony alak.
-Honan tudja a nevemet? Miért vagyok itt? Ez hülyeség! Nem vagyok normális! Én....ez...-semmit sem értettem
- Emily ígérem mindent meg fogsz tudni a maga idejében, viszont nem az én feladatom elmondani a rád vonatkozó dolgokat.
- Hát akkor kinek?
- Lucifernek. - halkan ejtette ki a nevet.
- Az ki?- aztán meghallottam egy mély, dekadens hangot magam mögött.
- Én!
Ha kedvet kaptál, olvass bele!
Puszi!