Hajnali három óra harminchárom perc (Horror - antológia)

A saját szobád.
A leeresztett redőny rácsai között bekúszik a telihold sápadt fénye, bizonytalan alakokat rajzol a jól ismert tárgyakra. A sarokba állított széken mintha valaki ülne, holott pontosan tudod, hogy csak a rászórt ruháid vannak ott. A szél megzörrenti a redőnyt, és az alak - csak egy rakat ruha - megmoccan.
Elkapod a tekinteted, a zilált lihegésedbe egy a távolban elkeseredetten üvöltő kutya vonyítása keveredik.
Ez a te szobád. Ismered minden zugát, pontosan tudod, hogy merre vannak a szekrényeid, hogy a szőnyeg gyűrődéseiből nem karmok türemkednek elő, csak egy leejtett és otthagyott vonalzó, az íróasztalodon vörös szemekkel vigyorgó lidérc csak a számítógéped égve felejtett világítása, és a falról lecsorgó amorf rémalak csak a plakátaid.
De tényleg csak ennyiről van szó?
Biztos vagy benne, hogy igen.
De azért magad elé veszed a telefonod, hogy elterelje a figyelmed. A kitalált világokban legalább a szörnyek is kitaláltak, és talán ha nem figyelsz a szobád nyikorgására, akkor ők sem fognak felfigyelni rád.
Talán a testetlen lépteket távol tartja a kijelződ fénye, amíg az óra hajnali négyet nem üt.