Nem vagyok hős!

Még az Éter ügyintézése sem lehet tökéletes, ott is követnek el hibákat... És a végén mindig az adófizetők szopják be.

Vagyis:

-- Én nem vagyok hős -- jelentette ki Igarashi Kenta-kun és, aki már látott akár egy animét is, az tudja, hogy hazudik. -- Én csak egy átlagos japán srác vagyok, aki szeret RPG játékokkal játszani.

Ja persze, tudjuk. Az összes főszereplő ezt szajkózza. Játszák az agyukat, aztán hirtelen szert tesznek egy vadonat új mágikus képességre és lazán megmentenek egy teljes földrészt a pusztulástól. Ráadásul az összes bájos animelány körülöttük legyeskedik, mintha csak maga a sors választotta volna ki őket erre a feladatra. Ez lett volna Igarashi Kenta végzete is, mikor november 3-án feldobta a pacskert.
És az Éter már tárt karokkal várt rá.

Vazult viszont semmilyen sors nem választotta ki. Ő a rossz féle semmirekellő, akinek a csodás felemelkedéséről nem szólnak animék. Vazulnak a japán középiskolás NEET-ek fantáziái helyett maradt az angyalföldi gettó és a piros Marlboro, a lelke pedig éppen olyan mint a szeme, szürke, mint a metsző acél.

Ő valóban nem hős, és erre sajnos az Éternek is rá kellett jönnie, azon a bizonyos november 3-ai délutánon, amikor két fiatal meghalt, de csak az egyikük lelke szállt tova.