Reménytelen reménység

Mindenkinek van valami függősége. Van, akinek a drog, van, akinek az alkohol és van, aki a munkájának a függője, de lehet ez bármi más. Könyvek, filmek a lista hatalmas. Én az ő függője voltam. Úgy gondoltam, ha kiírom magamból ezt a szerelmet, őt, akkor megkönnyebbülök és el tudom engedni. De akárhányszor írni kezdtem, azon kaptam magam, hogy egyre jobban szeretem, míg végül ő lett mindennek a középpontja. Egyre jobban szerettem, mert történeteimben olyan tulajdonságokkal ruháztam fel, amik nekem tetszettek. De ő nem ilyen ember volt, csak én akartam, hogy ilyen legyen. És ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövethettem. Beleszerettem egy olyan emberbe, aki soha nem is létezett és ezért őt egyáltalán nem tudom hibáztatni. Most viszont úgy döntöttem, hogy leírom az igazságot, nem színezem ki, nem lesz happy and, csak a valóság, amit átéltem. Olyan lesz, mint egy napló, amiben betekintést engedek az életembe, a lelkembe. Nem tagadom gáz voltam, egy kislány, aki nem tudta, hogy milyen is a szerelem. Naiv voltam és feltűnő, amit mára piszkosul bánok és akárhányszor eszembe jut, legszívesebben felképelném saját magam, hogy lehettem ennyire hülye.

Mire a végére érsz, talán megutálsz, az is lehet, hogy megkedvelsz, de a szerelemnek olykor árnyékos oldala is van. Szeretném ezt megmutatni neked.