KI A JANI?

„Csókoljam meg. Azt mondja, csókoljam meg. Mintha az olyan egyszerű lenne… Egyszerű az baromarc, odamész, átöleled, megcsókolod. SZÉPEN csókolod, nem úgy, mintha a következő másodpercben meg akarnád hágni…. Ja, mert az olyan magától értetődő, hogy odalépek Jancsikához, kétszer megrebegtetem a szempillámat, csücsörítek kicsit, és ő készségesen enged nekem… Engedni fog beszarikám. Elmondta a csaj, hogy alig várja, hogy lekapd… De azt is mondta, hogy fél. Ki tudja, mekkorát tud ütni rémületében?... Most mi van, pofozkodtál már máskor is, plusz-mínusz egy monokli mit számít?... Leszarom a monoklit. Megutál… Eddig se voltatok nagy cimbik… Félek, hogy megutál… Azt akarom, hogy szeressen… Mióta akarom, hogy szeressen?... Mióta több ez kívánásnál?... A kurva életbe! Magamban beszélek! ÉS VITATKOZUNK!!!!!!”

Szervusz Hiszékeny Olvasó!

Ki kell ábrándítsalak: ez nem valami nagy írás. Saját szórakoztatásra készült, magáért az írás kedvéért. Amúgy totál limonádé, annak is a diétás verziója. A két Kovács sztorija nem egyéb, mint gondosan összerakott kliségyűjtemény. Szereplői bármelyik BL-novellában szerepelhetnének, nincs szupererejük. Történetük egyszerű és kiszámítható, mélységek és magasságok nélküli.

Adott két fiú, akik együtt nevelkedtek, tulajdonképpen rokonok. Egyikük odavan a másikért, amelyik persze sokára és nehezen döbben rá, hogy őt sem hagyja hidegen az unokatestvére. Szerencsétlenkednek egy sort, de mázlijukra van egy buzgómócsing közös ismerősük, aki merő szívjóságból egymás felé taszigálja a két tehetetlent, akik legnagyobb bűne az, hogy középiskolások, és ennek megfelelően oltári nagy marhák tudnak lenni… De aztán hepiend, szánsájn, déjlivdhepilieverafter, vége, csapó, öröm, bódottá.

Szóval, én szóltam! Magadra vess, ha másra számítottál 😊

(A történetben szereplő karakterek kitalált figurák, az egynemű párok jogi státuszára, a mesterséges megtermékenyítésre és béranyaságra vonatkozó elképzelések szintén teljes egészében a képzeletem szüleményei.)