ELLENSÉGEK.
𝑨𝒓𝒂𝒃𝒆𝒍𝒍𝒂 𝑩𝒍𝒂𝒌𝒆 és 𝑫𝒓𝒂𝒄𝒐 𝑴𝒂𝒍𝒇𝒐𝒚 első év végéig ellenségek voltak. Aztán minden megváltozott köztük, barátok lettek. De idővel a barátságuk kezdett rosszra fordulni.
Nyilván egy olyan mardekárost, aki griffendélesekkel barátkozik, kitúrják maguk közül. Erre a sorsa jutott Bella is. Persze ezek után Draco is elhidegült a lánytól, ami várható volt, csak nem Arabella számára. Persze a lány számára rejtély, hogy Draco-nak mi az igazi oka arra, hogy ne barátkozzon vele.
A kérdés már csak az, hogy hogyan bírkózik meg ezzel a 14 éves Bella, miközben az egyik legjobb barátja az életet kockáztatva vesz részt a Trimágus Tusán.
Vajon a következő évben is ellenségek lesznek, vagy módot találnak a kibékülésre?
"- Tűnj az utamból, te kis sárvérű!
Mikor ezt meghallottam, köpni-nyelni nem tudtam. Három évvel később is képes ezt rám ugyan olyan szemét képpel mondani?
De nem valászoltam, csak könnyes szemmel kikerültem őt, és a két pincsi kutyáját."
Egy álom valóra válik folytatása.
A cselekmények a filmek alapján íródott.
Arabella, Molly, Helena és családjuk az én tulajdonomban állnak!
Minden jog J.K. Rowling-ot illeti, kivéve a saját szereplőimmel kapcsolatban nem.
A történet nem mindig követi a filmek történését.
4-5. év
[A történetben káromkodás szerepel]
A borító @sapphire_horse munkája. Innen is köszönöm neki!
__mrs_malfoy__
Minden jog fenntartva.