Geto Suguru nagy nehezen visszaszerzi a teste felett az irányítást, és a lelke felszabadul az elnyomás alól. A sötétség után ismét a fényre kerül, de ez még nem jelenti azt, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba.
Egy új esélyt kap az élettől, és a sors fintora, hogy barátja, Gojo Satoru felügyelete alá kerül. A múlt árnyékot vet rájuk, és a régi sebek felszakadnak, de egy ilyen mély barátságot egyikük sem tud elfelejteni. Talán valami több is lehetne köztük, amit régen nem tudtak szavakba önteni.
Ám a történések ismét közbeszólnak, a sötét felhők már javában gyülekeznek a fejük felett, és a halál újra közéjük állhat.
Gojo x Geto
SatoSugu fanfiction
Egy rövid szösszenet, amolyan fixitfic, ami helyreállítja a lelki békémet és a széttört szívemet.
A mangából átvettem pár elemet, de sok mindent kihagytam, illetve megváltoztattam. Ettől függetlenül pár spoiler lesz benne!
A borítót nagyon szépen köszönöm Renascent-nek!
Jeon Jeongguk egy kicsapongó rosszfiú, akinek eszébe sincs megvetni az élvezeteket az életben és nagy kanállal habzsolja azt, ezzel néha a saját életét is kockára téve.
Park Jimin, az ő szöges ellentéte: egy szorongó ambíciózus fiú, aki egyedül a táncban talál megnyugvást és elzárkózik minden ismeretlen elől. Ők ketten ég és föld.
Akkor mégis hogyan keresztezi egymást az útjuk?
Az egyetlen közös bennük a szüleik szenvedélye, az opera. Jungkooknak ott és akkor első látásra megtetszik a csinos fiú és elszánja magát, hogy megszerzi, kerül, amibe kerül.
A két fiú meglepően hamar magtalálja a közös hangot és randizni kezdenek. Jungkooknak hála Jimin kilép a komfort zónájából és egy egészen új oldalát ismeri meg. De van amin még ő sem tud változtatni.
Jimin mindezek ellenére képtelen elengedni a múltat, ami egy váratlan esemény után újra gödörbe taszítja és ami ellen talán Jungkook sem elég erős.