Az írásom személy belső monológját mutatja be, korábban sosem éreztem, hogy valakinek is fontos lennék vagy hogy valaki igazán szeret. Azonban egy találkozás - a Tatai buszállomáson - megváltoztatott mindent. Egy férfiba vetett hirtelen vonzalom, a beszélgetések, a közös élmények és az őszinte megosztások mély nyomot hagynak. Mégsem sikerül megtartanunk ezt az összhangot, és a másfél év távolság és elválás után az emlékek és az érzések még mindig élnek bennem. Továbbra is visszakívánkozok arra a különleges napra, de egyben érzem, hogy az a pillanat már sosem tér vissza. Hiába próbálom elfeledni vagy lezárni a múltat, az érzések továbbra is jelen vannak, és hiányzik nekem az az ember, aki egykoron ilyen fontos volt számomra..