Kiliána Jáva legmélyén, ahol a sűrű növényzet között némi fény szökik csak át, él a falkám. Nemzetségem évszázadok óta elzárkózva él az emberektől. Mi az állati létünket választottuk, nem is vesszük fel az emberi alakunkat, ahogy a többi alakváltó. Egyik nap, amikor vadászni indultam, emberek támadtak rám. Elraboltak. Ketrecbe zártak. A társaimmal vagyok, Mamu hozzám dörzsöli a fejét, beszívom jellegzetes pézsma-fenyő illatát. Halkan mormol, dalt énekel... Eladnak. Ezel Németország hegyes-völgyes tájai kedveznek a falkámnak. A levegő remek, az emberek befogadnak minket. Leginkább azért, mert fogalmuk sincs róla, hogy bármikor átváltozhatunk párduccá, hogy aztán átharapjuk a torkukat. Minden jól megy, ameddig Ophius baszakodni nem kezd. Az a baj a kígyókkal, hogy sikamlósak és sunyik. Viszont egy nagymacska imád játszani akár velük is. Van egy ékszere, akit egy sötét pincében bezárva tart. Vajon mennyire lesz ideges, ha elveszem tőle?