Itt fogtok éhen dögleni

Ne zárjátok be fületeket, ne takarjátok el szemeteket, ne, ne hallgassatok!
Beszéljetek!

Beszéljetek, hogy az emberek merjenek: hallani, látni, szólni!

Beszéljetek, hogy megmutassátok gyengeségetek okát.

Beszéljetek, hogy a fény világíthassa meg azt, ami fájt, és azt, aki okozta... És azt, ami történt utána.

Lehet-e pozitívan tekinteni egy traumatikus eseményre vagy eseménysorozatra? Véleményem szerint a traumák csakis akkor tekinthetőek némiképp pozitív hatásúnak, ha elszenvedésük után sikerül jobb helyzetbe kerülni, mint előtte. Úgy gondolom, a traumák csakis akkor lehetnek pozitív kicsengésűek, ha az egyéni elszenvedő képes a példáján át megmutatni másoknak is, van kiút a fájdalomból.

Beszéljetek, hogy mások is merjenek beszélni!

A családon belüli erőszak elszenvedőinek többsége nő és gyermek.
A nő valóban a gyengébbik nem? Talán gyengébbek vagyunk testileg, azonban a beleérző képességünk sokkal nagyobb. És talán épp ezért, azok a kislányok, akik látják szenvedni az anyjukat, még inkább képesek elhinni azt, hogy ők, mint nők: gyengék. Hogy ők a tehetetlenek. Hogy nekik nincs szavuk. Hogy nekik kell a félelmükből táplálkozva simulékonynak lenni. Hogy nekik kell lemondaniuk mindenről, amit fontosnak tartanának. Hogy le kell mondaniuk az álmaikról.
Ez egy általánosítás, de mégis, ha körülnéztek, nem ilyeneket láttok? A városotokban, a falutokban, az utcában, a családotokban? Nem ilyeneket láttok? Nézzetek magatokba, és merjétek bevallani, valami nincs rendben. Nők! Változtassatok, hogy a patriarchátus is megváltozzon!

Volt egy álmom, ami alapján írtam egy novellát, ebben az álomban a valóság keveredett a fikcióval. Tudom, hogy az erőszak nem csak a gyerekeket, nőket érinti, sok férfi is erőszak áldozatává válik. De én erről tudok mesélni.