Bíborka és Villő gimnazista koruk óta legjobb barátnők. Nem csoda, hogy néhány éve úgy döntöttek, lakótársként együtt bérelnek ki egy lakást. Bár szögesen eltérő életmódot élnek, mivel Bíborka egyetemre jár és emellett diákmunkát is vállal, Villő pedig éjszakai pultosként dolgozik, igyekeznek megtalálni a módját, hogy mindent együtt csináljanak. Újévi fogadalmukhoz híven közösen vágnak bele egy mindfullness hónapba is, mely során meditálnak, jógáznak, vegán étrendet követnek, illetve álom- és hálanaplót vezetnek. Mindezek tetejébe Villő megismer egy lányt, akivel randizgatni kezd, Bíborka életét pedig fenekestül felforgatja néhány meglepő álom. Hogy sikerül-e tartaniuk magukat a fogadalmukhoz a hónap végéig, illetve hogy túléli-e a barátságuk a hónap során bekövetkező változásokat, az Bíborka naplójából kiderül.
Hermione Granger..A naiv Griffendéles lány.. Aki simán hisz az emberekben, aki okos mégis buta.. Hermione, a mugli születésű iskola növendéke egy hatalmas galibába csöppen. De hát ez normális reakció egy tini lány zavarodott lelkétől, hogy néha a józan ész helyett a pici dobogó szívére hallgat, nem? Viszont a következmények elég visszataszítóak a lány számára, ugyanis nem egy leány álom utazásaba viszi őt a remenykedése. A dolgok teljesen felborulnak, és a döntései kicsúsznak a kezei közül..
.
Te komolyan azt hitted, hogy irányíthatsz? - a megszokott önelégült, sunyi mosoly megint megjelent görény képén. -Soha Granger!
.
.
.
A szereplők teljes jogon J.K. Rowling csodálatos munkái, én csak kölcsön vettem.
Legjobb helyezések: #4. Novella
#221. Fanfiction