Ha leszáll az éj
  • LECTURAS 1,652
  • Votos 44
  • Partes 11
  • LECTURAS 1,652
  • Votos 44
  • Partes 11
Concluida, Has publicado jun 17, 2024
Contenido adulto
Madison, Emma, Lucas, Alex és Eddie tizenhét éves kamaszok, akik a Las Vegas-i Elden elit bentlakásos gimnázium diákjai. Szüleik gazdag és befolyásos emberek, így természetesen gyermekeik a legjobb gimnáziumban tanulhattak. Madison és Emma legjobb barátok voltak, ahogyan a fiúk is, de ez egy ideje megváltozott. Egy iskolai feladat miatt azonban kénytelenek voltak újra szóba állni egymással. A könyvtárban tanulva egy érdekes könyvre bukkantak, amit azonnal le is kaptak a polcról. Miután azt olvashatták benne, hogy el van átkozva, nevettek egy jót rajta, majd visszatették a helyére. A vidámság azonban nem tartott sokáig. Az átok ugyan nem hatott rögtön, de amint leszállt az éj, az életük veszélybe került. Vajon képesek lesznek túlélni egy idegen világban, vagy elbuknak és lelkük örök időkre csapdába esik?
Todos los derechos reservados
Regístrate para añadir Ha leszáll az éj a tu biblioteca y recibir actualizaciones
O
Pautas de Contenido
Quizás también te guste
Lélekszívó - 𝕭𝖚𝖐𝖔𝖙𝖙 𝖎𝖘𝖙𝖊𝖓𝖊𝖐 1. ✔ (Átírás alatt) de Onegirl451
41 Partes Concluida
A történet átírás alatt áll! Naim Tisserand feketevérű vízköpő, ami sokszor inkább hátrány, mint előny. A vízköpőklán nem fogadja be, tagjai legszívesebben kinyírnák őt. A fekete vére miatt vigyáznia kell, hogy mások ne lássák vérezni. A szerelemről pedig még csak álmodoznia sem érdemes, mert mégis kinek kéne egy lélekszívó szörnyeteg? Étiennette de Foix könyvmoly. Az a típus, aki kikéredzkedik a mosdóba matekóráról, hogy ott az egyik vécéfülkében elbújva regényt olvasson. Az őt piszkáló osztálytársai és az introvertáltsága miatt csak egy barátja van: Lydia, akivel ebédnél néha beszélgetnek. De aztán megjelenik a változás, aminek citromzöld szeme, furcsa, szürkés haja van és úgy hívják hogy Naim... Párizs nem csak a szerelem városa; sokkal sötétebb múltja van annál. Gyilkosságok, mágia, a sötétben megbújó lények... Vajon miért ólálkodnak pokolkutyák Étiennette otthonának környékén? Mit akarhat a kitsune? Ki volt Naim apja? És miért halt meg az öreg boszorkány? Köze van mindezeknek Drefan Lionsgate-hez? Naim meddig képes titkolódzni Étiennette előtt? FIGYELEM! A történet tartalmaz véres, depressziós jeleneteket, halált, gyilkosságot, kínzást és trágár kifejezéseket. A történet olvasása fehér háttérrel ajánlott. Első könyv, szóval nagyon nagy csodát ne várjatok tőle. Építő kritikát szívesen fogadok. Folytatás: Alakváltás - Bukott istenek 2.
Egy teljesen más világ  de RapiSzandi
57 Partes Concluida
Mondd te hiszel a természetfeletti lényekbe? Elhiszed amiket a könyvekből olvasol? Elhiszed, hogy létezik egy másik világ? Mert létezik.... Sarah Evans népszerű lány volt. A sors telt idomokkal, hosszú barna hajjal és igéző barna szemekkel áldotta meg. Csak úgy vonzotta a fiúkat. A természete lobbanékony volt és élt benne valamilyen védelmező ösztön. Valami mindig arra sarkalta, hogy legyen óvatos és körültekintő. Egy sulis rendezvényen azonban az élete megváltozott. Sarah szülei úgy gondolták jót tenne neki a levegő változás így maguk mögött hagyták a napfényben fürdő Floridát, hogy a Georgia állambeli Covingtonba költözzenek. Sara nehezen kezelte ezt, nem akart kiszakadni a megszokottból, de saját magát is megijesztette a viselkedése. Így hát beleegyezett a költözésbe. A külvárosba találtak házat, közvetlen az erdő szélén. Sarat elvarázsolta a környék és úgy döntött, hogy még aznap felfedezi a környéket. Így talált rá a Vlad Tepes Akadémiára. Ez az akadémia a természetfeletti lények számára volt fenntartva. Kezdetben csak vámpírok tanulhattak itt, aztán sorban a dampyrok, vérfarkasok, boszorkányok és egyéb természetfeletti lények. Az akadémiát bűbáj védte, nem hatolhatott át rajta sem ember sem striga vagy démon. Sarahnak mégis sikerült, ami csak egyet jelenthet. Ő is közéjük tartozik.... Első látogatása során túl figyelmetlen volt és egyenesen egy vámpír Nathan de la Pole karjaiba sétált akiről később kiderült, hogy herceg. Micsoda valójában Sarah? Tényleg azok a szülei akik?
Quizás también te guste
Slide 1 of 10
Új lehetőségek [Befejezett] cover
A FARKAS ÉS A TÉLI CSODA (jikook) cover
Lélekszívó - 𝕭𝖚𝖐𝖔𝖙𝖙 𝖎𝖘𝖙𝖊𝖓𝖊𝖐 1. ✔ (Átírás alatt) cover
Harmony & Chaos cover
One Direction Képregény/Mém fordítás 2. cover
SEX AND SHOUT - BEATLES FANFICTION cover
Sion és a szörnyek cover
A tűz próféciája /Befejezett/ cover
Egy teljesen más világ  cover
Evertown cover

Új lehetőségek [Befejezett]

54 Partes Concluida

"- Megőrültél? - kérdeztem zakatoló szívvel abba a gyönyörűen kék szempárba pillantva. - Dehogy - mosolygott, és ismét közelebb lépett hozzám, így a távolság közöttünk egy fél lépésre csökkent. A közelsége és az illata teljesen megbabonázott, eszemben sem volt eltávolodni tőle. Megcirógatta az arcom, majd a kezét a derekamra helyezve maga felé kezdett húzni, egészen addig, amíg az orrunk össze nem ért. - Barátnőd van - suttogtam, pedig én magam is meg szerettem volna róla feledkezni. - Vele kellene lenned. - Nem olyannal akarom tölteni az év utolsó pillanatait, akibe nem vagyok szerelmes. A válasz mellbevágóan hatott rám, mégsem volt időm gondolkozni rajta. Én már rég elvesztem a szeme kékjében, amikor a kinti zajok elképesztően felerősödtek. - Három, kettő, egy! - hallatszott a visszaszámlálás az utcáról. És ekkor, a nagy petárdadurrogás közepette, egy határozott mozdulattal magához húzott és megcsókolt. Tőle kaptam az év utolsó, egyben első csókját."