Illangó már három éve, hogy a Tükörország nevű fiúzenekarnak ír dalszövegeket, s közben évődik, mert kap egy váratlan diagnózist, ami szinte biztos, hogy halállal végződik. Titkolózik a banda elől, és a legrosszabb az egészben, hogy a rivális banda orvostanhallgató vokalistája a kezelőorvosa is egyben. Lehet-e felébredni ebből a lázálomból? Vagy minden elillan egy csapásra? Mennyit ér a szenzációhajhászat és az emberi empátia, amikor a pályatársad összeesik a színpadon, s a kamerák forognak? Mersz-e fátylat borítani szakmai csatározásokra, és segíteni annak, aki bajban van, és összeköt valami dacos hallgatás vele?
***
Trigger warnings: előfordulhat trágár nyelvezet, az egész regényt körbe lengi a lassú halál fojtogató légköre, és etikai dilemmák is felmerülnek, szóval mindenképpen erős idegzetűeknek ajánlott az olvasása, és szigorúan 18 ÉV FELETT! Ha észreveszem, hogy itt jársz a figyelmeztetés ellenére, rád fogok szólni, tele an a Watty neked szóló tartalommal, és hidd el, nem kell gyorsabban felnőnöd, éld meg a korosztályod adta lehetőségeket, felesleges kapkodni. A felnőtt élet nem olyan szabad.