Sao Paulo egy eldugodt negyedében, a Santos család harmóniában éltek. Szerető szülők nevelték, három gyermeküket, mígnem elérkezett a mindent megváltoztató nap. 2013. november 22.
A két kisebb gyerek megbetegedett, és bár a legnagyobb lány is könyörgött a szüleinek, hogy hagy maradjon otthon, nem járt sikerrel, és iskolába kellett mennie. Mikor vége lett a tanításnak, izgatottan ment haza, mert az apja megígérte, hogy tanítás után elmennek a Autódromo José Carlos Pace-hez, és meglesik a Formula-1-es szabadedzést. Ám ami ott fogadta a lányt, teljesen kirántotta a lába alól a talajt. A családját vérbe fagyva és negcsonkítva találta otthonukban. Az apjának voltak kétes ügyei, de senki nem tudta, hogy kapcsolatba került a Primeiro Comando da Capital-lal, ami sz legnagyobb és legjobban szervezett bűnözői csoport Brazíliában, ami a drog terjesztés mellett, ember-, és szerkereskedéssel is foglalkozik. Mivel a férfi nem fizette meg a tartozását, a kartell megoldotta, hogy pénzhez jusson.
Az egyetlen életben maradt lány, a nagybátyjához került, és elhatározta, hogy a nyomdokaiba lépve belép a rendőrség kötelékébe, harcolva a bűn és korrupció ellen. Egy nap azonban a múltban hagyott szenvedélye, és a jelenben lévő kötelességtudata találkozott, mikor a regnáló világbajnok, Max Verstappen mellé osztották be, hogy vigyázza a sportoló testi épségét.
Alexa autóbalesetet szenved mert lerobban a kocsija a zöld lámpánál, aki belemegy a kocsijába nem más mint Marics Peti. Nehezen de megegyeznek rendőr nélkül, Peti beférkőzik a lány családjába de Alexa egyáltalán nem kedveli a népszerű tévé sztárt eleinte.
A történet kitalált, nem fedi a valóságot a szereplők személyisége sem teljesen. Főszerepben Marics Peti és Havas Alexa( Madison Beer ) ✨❤️🔥
❗️Lesz benne káromkodás és felnőtt tartalom is❗️
✨INSTAGRAM: demona.white.wattpadiro