Bennie Carsetnek a tény, hogy tizenhat évesen házasodnia kell, semleges. Egész életében erre készült. Hozzájuk hasonlóan pedig pont annyira reménykedik egy szerencsés házasságban, mint a többiek. Hiszen egy olyan világban, ahol az elkötelezettség elvárt, míg a magány szégyen, a legnagyobb problémát a megfelelő illető kiválasztása jelenti.
Azonban kinek megfelelő? Az édesanyjának? Az édesapjának? A két húgának? Ki dönt arról és miért, hogy kivel tölti együtt élete hátralévő részét?
Abien Cowan Quain Tance már jól ismeri ezt a világot. Sőt, ő maga is szembesült az általa értelmetlennek tartott rendszer hátrányaival. Példának okáért a volt feleségével. Igaz, Delia Wortham már messze jár, megszökött egy gyöngykereskedővel, viszont a rikoltozó sirály, ahogy ő nevezné, azóta is kísérti. Pont úgy, mint a magány és a múltja. Mert ő emlékszik: mindenre.
Ráadásul van egy kis bökkenő: Bennie Carset melegebb, mint a közeli, napsütötte kikötő homokja.
FIGYELMEZTETÉS: HOMOSZEXUALITÁS, AGE GAP, ERŐSZAK
Egy középiskolás lány, aki elől a szülei eltitkoltak valamit amit nem kellett volna. Egy varázslat amit egy már halott ember hajtott végre. Egy rém álom ami hónapokig gyötri, amíg már nem bírja tovább. Egy tett ami valami sokkal rosszabbat szabadít rá.
-Mit akarsz tőlem? - Kérdezem félve.
-A lelkedet. - Feleli, majd elvigyorodik.
Helyek melyekről az emberek nem akarnak tudni, mert ha mégis akkor egész életükben rettegnének. Lények melyek láthatatlanul köztünk járnak, lények melyek egy pillanat alatt ölhetnének meg. A démon aki mind ezt rá szabadítja fel készítve valami sokkal nagyobbra.
A történet az én elmém szüleménye, semmilyen formában nem kapcsolódik a mitológiához attól függetlenül hogy egy két karakter fellelhető benne. A helyszínek nem valósak és nem köthetőek semmihez, teljes mértékben kitaláltak. Minden korosztály számára ajánlom akik el tudják vonatkoztatni a könyvet a valóságtól. Jó olvasást mindenkinek.
Borítóért köszönet @Lady-Windsor-nak 🥰
Topp helyezések:
# 1 halál
# 3 rettegés
# 1 Fantasy