angel; zm

Rossz voltam. Végtelenül, visszafordíthatatlanul, őrülten rossz. Ő feleannyira sem volt gonosz, mint én, mégis megpróbált jóvá tenni engem, és a hibákat, amiket elkövettem. Nem tehetett semmiről, mégis ezerszer csengett vissza a fülemben, hogy ha tehetné, mindent ezerszer élne át helyettem, csak, hogy el tudjam felejteni. Le akarta mosni rólam a mocskot, amit magamra kentem. Ki akart húzni abból a sötét, feneketlen gödörből, amibe a saját vétkemből estem. Fel akart engem takarítani, szétszedni s közben összerakni, hogy a végén úgy tartson, mintha az élete múlna rajta, s közben mégis apró karcolásokat vétsen rajtam. Fogni akarta a kezem, hogy aztán túl taszítson saját sziklám peremén. El akarta tűntetni a múltam és beragyogni a jövőm. Messze űzni az álmaimon uralkodó árnyakat, a sötétben bújdosó szörnyeket. Ez volt minden, amit értem akart tenni, megmenteni, megtartani és soha el nem engedni, ölelni amíg levegője van.
Nem hittem, hogy bárki képes lenne mindenre csak azért, hogy nekem könyebb legyen. Nem hittem, hogy a rosszon túl van jó is. Nem hittem, hogy élhetek másképp, hogy valódibb lehetek. Nem hittem, hogy van fény a sötétségben. Semmit sem hittem, amíg nem jött ő, hogy az ellenkezőjét bizonyítsa.