Perselus és Hermione visszatérnek a Roxfortba. Hermione tanul, amíg Perselus folyamatosan aggódik és szenved, mert újra az egyik új, ostoba nemzedékbe próbál, egy kis észt verni. Vajon meddig tudják, titkolni a szerelmüket? Perselus képes lesz türelmet tanulni? Hermione vajon el tudja engedni a múltat? - Tehát nem bízol bennem? - minden szava szíven ütött. Meg értem, hogy ha nem bízik bennem. Én sem tudnék, bízni magamban. - Nem úgy értettem. - húzta el idegesen a kezét és dühösen a hajába túrt, ami már egy kicsit túl nőtt a válla vonalán. - Ezt nem lehet másképpen érteni. - háborodtam fel most már én is. - Látod.- mutatott magára majd rám. - Erre gondoltam. Folyamatosan kiforgatjuk egymás szavait.- lépett el mellettem. Tudtam, hogy utána kellene fordulnom és mondanom valamit, mégsem tettem. Hallottam az ital szekrényt kinyílni, majd a halk csobogást. - Most jobb? - kérdeztem kissé gúnyosan, miközben erőt véve magamon, utána sétáltam. - Egy kicsit sem. - tette le a poharat, majd újra töltve, felém csúsztatta. - Én bízom benned Perselus, csak félek. Félek attól hogy a jövőben, teher leszek a számodra. - lehajtott fejjel sétált el mellettem és beleült a régi foteljába. Döbbenten húztam le a poharam tartalmát, majd utána fordultam, hogy mindent tisztázhassak, de amint a tekintetünk újra össze találkozott, megértettem. Mindketten ugyan attól félünk.