Luca napi találkozás

Szilvi arcát pirosra csípte a fagyos téli szél.

- Nem is értem, miként hagyhattam magam rábeszélni arra, hogy ilyen hidegbe kitegyem a lábam otthonról - morogta, amint Rami beengedte a lakásba.

Odabent kellemesen otthonos meleg fogadta, ráadásul fahéjas, szegfűszeges mézeskalács illat terjengett.

- Visszautasítottad, hogy elmenjek érted, pedig szívesen megtettem volna - ölelte meg a barátnője Szilvit.

- Fogalmam sem volt, hogy ilyen hideg van - sóhajtotta, miközben levette a kabátját.

- Tél van - figyelmeztette Rami, ha nem esett volna le neki rögtön, ahogy kilépett az utcára.

Szilvi már akkor megbánta, hogy egyáltalán beleegyezett, hogy meglátogassa. Jobb lenne az ágyban, lehúzott redőnyök mögött, a sötétben, egy csomag papír zsebkendő társaságában.

Szilvi körbenézett Rami otthonában. Hetek óta nem látogatta meg. Most a falakon melegfehér fényfüzérek világítottak körbe-körbe, kerámia karácsonyi házikók díszítették a polcokat, színes gömbök lógtak a csillárokról. Barátnőjének érzéke volt hozzá, hogy széppé tegyen mindent. Neki meg csak ahhoz volt érzéke, hogy tönkretegyen mindent.

- Feldíszítetted a lakást? - kérdezte, majd megrántotta a szája szélét. - Nekem még ahhoz sem volt hangulatom.

Rami újra átölelte az előszobában.

- Teljesen megértem.

- Kimozdulni sem volt kedvem - morogta Szilvi, és kibontakozott Rami öleléséből.

- Elhiszem - felelte a barátnője együttérzéssel.

Szilvi a falra mászott ettől a szánakozó hangsúlytól, meg az édeskedéstől. Pont a sajnálatra nem volt szüksége éppen most. Rami bélelt mamuszt vett elő a szekrényből és Szilvi elé tette. Ő belebújt a bohókás, szőrös, manófejet formázó lábbelibe.

- Minek rángattál ide?

- Ilyen hangulatban nem tanácsos túl sokáig egyedül lenni.