Az ajtó előtti festmény oldalra húzódott, majd lépteket hallottam. Azonnal hátra néztem. Ő az. Draco jött ki.
- Aurora, kérlek... Nem akartam, hogy lásd. Nem jelentett semmit. - rázta a fejét. - Csak egy ostoba pillanat volt. - hangja kétségbeesett.
- Egy ostoba pillanat? Hát ennyit érnek neked az érzések? Ennyit érek én neked? Hogy egy ostoba pillanat, és mindent semmissé teszel? - fordultam felé. Egy pillanatra rá néztem, majd inkább elfordítottam a fejem.
- Tudom, hogy hibáztam! De nem őt szeretem, Aurora. Téged szeretlek! Nem bírom ki, hogy azt gondold, ez számított. Te vagy az egyetlen, aki igazán fontos nekem! - mondta idegesen, kezeit ökölbe szorítva.
- Mégis megcsókoltad. Ha én fontos lennék, ez meg sem történt volna. Hogy bízhatnék meg benned ezek után, Draco? - tekintetem fájdalmasan nyugodt volt.
• 2024. 12. 14.• 🐍