Tökéletes szilveszter

- Túlpörögsz! - jelentette be anyám a karácsonyi vacsorán, miközben hallgatta az élménybeszámolómat.
Legyintettem.
- Nyüzsi vagyok. Harminchárom éve ilyen. Nem vetted még észre?
Levegővétel nélkül meséltem mindenről, ami eszembe jutott.
Komolyan, hol volt eddig? - tettem fel a kérdést magamban, miközben az asztal közepére készített süteményestálcáról válogattam.
- Csak ma sokkal kattanttabb vagy, mint általában - vigyorgott az öcsém a túloldalról, színesen villogó, csúnya karácsonyi pulcsijában.
Ráfintorodtam, miközben a kezem ügyébe eső első süteményt felkaptam, és hozzávágtam. A mázas csokis muffin széttoccsant a pulóverén. A szüleim csak sokatmondóan összenéztek. Az öcsém nem zavartatta magát, simán felkanalazta a szétkenődött muffint a pulóvere elejéről, és onnan ette meg.
- Finom - hümmögött, és felém nyújtotta a kanalat némi piros, szövetbolyhos csokimázzal.
Még hogy én vagyok kattant!
Harminc éves öcsém pont olyan, mint egy óvodás.
Felé löktem az üdítős üveget.
- Ja, de azért igyál rá valamit, mielőtt megakad a torkodon.
Mégiscsak az öcsém.
Lopva Kele felé pillantottam, mit szól mindehhez? De ő megbotránkozás nélkül majszolt egy diós bejglit. Húsvétkor hoztam haza először, és mutattam be neki a családomat.
Nem szökött meg.
Ezen először meglepődtem, aztán csak még jobban szerettem miatta.