Amit a Sors egybekötött...

„2018. április 12. csütörtök.

Vége."

Becsukom a naplómat, végigsimítok régimódi, egyszerű barna kockáin. Sajnálom a tíz üresen maradt hófehér oldalt, de egy szakaszt most lezárok az életemben. Új fejezetet kezdek, ahhoz új napló kell, hogy tiszta lappal indulhassak.

Nem tudom, hogy mondom el neked és a fiúknak.

Lilitől tartok. Elrejti előlem az érzéseit, magába zárkózik, sohasem tudhatom, mit miért tesz. Úgy érzem, el akar üldözni. Fogalma sincs arról, ezzel mekkora fájdalmat okozna, hiszen nem ismer téged úgy, ahogy én. Természetesen, hiszen az apja vagy.

Nem hibáztatom azért, mert intrikál, próbálkozik és gyűlöli ezt a helyzetet, bár igyekszem megkönnyíteni neki. Nem látja, nem érzi, láthatatlan falakat emel kettőnk közé. Tizenhárom éves.

Istenem, csak három évvel fiatalabb, mint én voltam akkor, amikor ezer apró pici szilánkra törted a szívemet.

Sorsunk fonala hosszú ideig szorosan egymásba kapaszkodott, majd egy csodaszép tavaszi délutánon kilazultak a szálak, és apránként, észrevétlenül engedték el egymást.