Névtelen töMegváltó szerelemrténet

Marilú az árva gyerekek zsibongásával teli kertben állt, miközben a nap utolsó sugarai aranyló fénybe vonták a játszóteret. Szerette ezt a helyet. A gyermekotthon lett a menedéke, ahol új életet kezdhetett, ahol elfeledhette a múltját - vagy legalábbis próbálhatta.

Hét év telt el azóta az éjszaka óta, amely megváltoztatta az életét. Azóta próbálta eltemetni az emlékeit, de a lelkében maradt fájdalom nem halványult el.

Aznap este, amikor egy fiatal férfi, akinek nevét azóta sem ejtette ki a száján, megtörte az ártatlanságát, mindent elveszített: a bizalmát, a hitét a szerelemben, és talán önmagát is. Most azonban erős volt, független, és egyedül boldogult a világban.

Éppen egy kislányt segített fel a mászókáról, amikor meghallotta az igazgatónő hangját.

- Marilú, kérlek, gyere be az irodámba. Egy új gyermek érkezett ma hozzánk.

Marilú letörölte a tenyerére tapadt homokot, és követte az idős hölgyet az épületbe. Az igazgatónő irodájában egy kislány állt, alig hatéves lehetett, nagy barna szemeiben félelem csillogott. Göndör fekete haja a vállára omlott, apró kezeit a ruhája szélébe markolta.

- Szia, én Marilú vagyok - guggolt le hozzá gyengéd mosollyal. - Hogy hívnak?

- Anna - felelte halkan a kislány.

Marilú szíve összeszorult. A gyermek arcában volt valami ismerős. Nem tudta megmagyarázni, de valahogy... mintha már látta volna valahol.

- Anna, drágám, apukád nemsokára visszajön érted - mondta az igazgatónő. - De egy kis ideig itt fogsz maradni velünk. Marilú vigyáz majd rád.

Marilú kedvesen bólintott, és megfogta Anna apró kezét.

- Mit szólnál, ha megmutatnám neked a kertet? Van egy gyönyörű virágos részlegünk, és egy nagy fa, ahol mesélni szoktunk a gyerekeknek.

Anna bátortalanul bólintott, és elindultak kifelé. Marilú közben azon gondolkodott, vajon milyen szülők hagynak egy ilyen törékeny kislányt egy i