Szegvári Sziszi az egyetem utolsó évében jár. A mentőtiszt képzés utolsó akadályai már a küszöbön, de ő ennél is többre vágyik. A sebészet mindig is ott motoszkált benne, mint egy kimondatlan lehetőség, egy ajtó, amit talán soha nem nyithat ki igazán.
Aztán jön a sebészeti gyakorlat. És Szabó doktor.
A rezidens, aki nem mosolyog. Aki pontos és könyörtelen. Aki az első találkozásukkor úgy söpri félre Sziszi gyógyítás iránti lelkesedését, mintha az nem lenne más, csak egy fölösleges kósza gondolat. Egyetlen pillantás, egyetlen lesajnáló mondat, és Sziszi már érzi is a benne felgyúló tüzet. Mert ha valamit nem visel el, az az, ha leírják.
A barátai - Boróka, Villő, Andris, Laura és Hanna - már ismerik ezt. Tudják, hogy ha Sziszi harcba indul, nincs visszaút. És ők azok, akik minden lépésénél mellette állnak, akár egy ital mellett a Maszekban, akár egy átdolgozott éjszaka után, amikor a valóság elviselhetetlenül nehéznek tűnik.
De ez a harc más. Mert minél többet küzd Szabó doktor ellen, annál inkább rájön, hogy a távolságtartó maszk mögött valami egészen más rejtőzik. Egy másik meggyötört lélek. Egy másik ember, aki nem engedi, hogy közel férkőzzenek hozzá - talán, mert már túl sokszor próbálták.
És mi van akkor, ha két sebzett lélek találkozik? Ha két ember, akik azt hitték, hogy már tudják, hogyan kell falakat építeni, lassan rájönnek, hogy talán nem is akarják őket tovább tartani?
Miközben az életük a műtők steril világában és a baráti társaság pezsgő káoszában egyensúlyozik, Sziszi és Szabó doktor között valami változni kezd.
Vajon tudják-e képviselni a gyengéd érzelmeik megélésében is ugyanazt a bátorságot, mint amit a mindennapi életükben?