Holdfény
  • WpView
    Membaca 308
  • WpVote
    Vote 19
  • WpPart
    Bab 9
WpMetadataReadBersambung
WpMetadataNoticePublikasi terakhir Kam, Mar 20, 2025
Nephrit az elfek között nőtt fel, de már gyermekként egy varázsló is tanította, így sok időt töltött emberi településeken is. Egyszerre tartozott mindkét világhoz, de egyikhez sem teljesen. Évtizedekig járta a vidéket a mesterével, közben tanult, és az út lett az igazi otthona. Később egyedül is sokat vándorolt. Megtanulta, hogy ne kötődjön nagyon az emberekhez, mert nem marad sokáig egy helyen, mégis szerzett néhány barátot. Viszont mesteri álcáinak köszönhetően, barátai mind más arcát ismerték. Így, amikor egy fontos küldetésre indulva csapatot kellett toboroznia, nem kevés fejtörést okozott neki, hogy kiket vigyen magával, és hogy magyarázza folyton változó külsőjét nekik. A kiválasztott emberekben valóban megbízott, és tűzbe is ment volna értük, még akkor is, ha soha nem volt és nem is lehetett velük teljesen őszinte. A kis csapat később bővült, s volt, akit a sors, másokat a Hold fénye vezetett az útjukba. A Holdfény egy készülő fantasy regény. Az itt olvasható fejezetek egy előzetes ízelítő részét képezik - a történet teljes egészében egy későbbi kiadásban válik elérhetővé.
Seluruh Hak Cipta Dilindungi Undang-Undang
#136
mágia
WpChevronRight
Bergabunglah dengan komunitas bercerita terbesarDapatkan rekomendasi cerita yang dipersonalisasi, simpan cerita favoritmu ke perpustakaan, dan berikan komentar serta vote untuk membangun komunitasmu.
Illustration

anda mungkin juga menyukai

  • Ámor katonája - Az Erósz birodalom 2.
  • Egy cupido nyila - Az Erósz birodalom 1.
  • Twilight
  • Vérfarkasba szeretve
  • Az Alfa Tulajdona
  • A fénykupola
  • A Kárhozat Fehér Rózsája (NEX)
  • Teyvat, ahol a számítás hibázott
  • 𝐏𝐨𝐤𝐨𝐥 𝐔𝐫𝐚𝐢 - 𝐋𝐲𝐫𝐚 & 𝐁𝐞𝐥𝐢𝐚𝐥 ( BEFEJEZETT)
  • Az újsrác, egy omega...

„- Várj! A bosszú napjáról beszélsz? Hm. Éles váltás a Valentin-nap után - gondolkodott el Marco, majd beleharapott a kezében tartott szendvicsbe. Egy másodperccel később már azt magyarázta lelkesen, hogy ilyen finomat még életében nem evett." Te mit csinálnál akkor, ha november 13-a előtt három héttel minden a feje tetejére állna az életedben? Nem óriási változásra gondolok, hanem arra, hogy az exed és a volt soldaatod összefognak, hogy bosszút álljanak rajtad. Nos, én előbbit legszívesebben kibeleztem volna, utóbbit pedig magammal akartam ráncigálni, hogy többé ne kényszerítsék ilyesmire. A helyzet pedig még bonyolódik, mikor egy Ámorhoz hasonló istenség rájön valamire... Valamire, ami (elvileg) megváltoztathatja az életemet. De jó lenne, ha velem is megosztaná a gondolatait, ugyanis fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében. „- Hiányzom, kicsi Psyche?" 🥇#1 fiatalok - 2026. 03. 03. 🥇#1 youngadult - 2026. 03. 02. 🥇#1 vicces - 2026. 04. 10. 🥈#2 bosszú - 2026. 03. 02. #4 humoros - 2026. 03. 03. #4 románc - 2026. 03. 08.

Detail lengkap
WpActionLinkPanduan Muatan