A néma tanú

"Szóval kezdjük azzal hogy be mutatkozik nekem.
-Dehát tudja ki vagyok. - enyhén felhúzza a szemöldökét - Vagy nem?
- De igen pontosan, tudom hogy ki ön. Viszont ezt így kell kezdeni szóval kérem mutatkozzon be.
Kifújom a levegőt. Felesleges időhúzás, de legalább nem az én pénzem bánja.
- Rendben. A nevem Melanie Morrow. Huszonhárom éves vagyok, két éve élek ebben a városban egyedül. Charlotte... - elakadok, nem tudom folytatni.
-Ha nem megy majd vissza térünk rá később. - mondja nyugtatóan.
[...]
- Mi az első emléked a gyermekkorodból?
-Ez mégis hogy jön ide? - csattanok fel - arról kéne beszélnünk hogy a barátnőm a szemem előtt lőttek le és arról hogy a házamhoz is már úgy érkezett, hogy több vér volt a testen és a ruhájába ivodva mint amennyi az ereiben csörgedezett. De nem ehelyett ilyenről kérdez értem én első találkozó viszont én azért vagyok itt hogy felolzozzon engem. Már hetek óta nem alszom ha becsukom a szemem előttem van az a látvány. Miért nem arról kérdez? "