A Holdpor Városa-1.rész

Dániel első éjszakája a városban álmatlanul telt. Egy aprócska kristályházat kapott a Holdudvar szélén, ahonnan rálátott a város fölött lebegő, szinte mozdulatlan, kékes fényű holdra. A házban nem volt ágy, csak egy lebegő, puha felhőpárna, amely ringatta, mint egy csónak.

Ám hiába a kényelem, Dániel fejében csak zakatoltak a kérdések:
Miért van itt? Mi ez a hely? Milyen választás vár rá?

Másnap hajnalban, mikor az ég világosodni kezdett, egy kislány állt az ajtajában. Haja olyan volt, mint a csillagfény, szemei mélylilán izzottak.

— Te vagy az új fiú, igaz? — kérdezte csilingelő hangon. — Én Mirna vagyok. A hangokat hallgatom. Téged már régóta hallanak.

— A hangokat? — nézett rá értetlenül Dániel.

Mirna bólintott, és megkocogtatta a füle mögötti kis medált, amely azonnal csilingelni kezdett.

— Itt minden hangnak emlékezete van. A város hallja, amit kimondasz. És amit nem is mersz kimondani.

A lány kézen fogta Dánielt, és egy kanyargós sikátoron át egy hatalmas, áttetsző kupolához vezette, amit a város szívének neveztek. Bent egy óriási kristály állt, körülötte spirál alakban lebegtek kisebb kődarabok. A levegő mélyen zümmögött, mint egy távoli dal.

— Ez a város lelke — suttogta Mirna. — És mostanában valamiért fél.

Dániel közelebb lépett, és mikor megérintette a fő kristályt, egy erős lökéshullám száguldott végig a termen. A lebegő kövek forogni kezdtek, a zümmögés harsogássá vált, és egy hang szólt belőle:

„Az idegen hozza a döntést. A fény vagy az árny lesz a jövő?”

Dániel hátrébb hőkölt. A város valóban élt. És ő tényleg fontos volt neki.

— Mi ez a döntés? — kérdezte rémülten.

Mirna lehajtotta a fejét.

— A város tudja, hogy valami közeleg. Egy törés az időben, egy sötét árny, amit csak te állíthatsz meg. De ha nem vagy rá felkészülve… az egész Holdpor Városa elvész.

Dániel ekkor érezte először, hogy a sorsa már nemcsak az övé. És még két éjszakája volt, hogy megértse, mit kell tennie.