Csendes lövés, hangos szív

"Azóta is keresik egymást az élet sűrűjében , néha közelebb sodródva, néha kicsit eltávolódva."

Léna:
Tíz éve történt. Egy kórházban, egy közös éjszaka, egy fiú a szomszéd ágyon. Azóta sem tudtam igazán elengedni. Máté valahol Irakbban szolgál mesterlövészként, én pedig Tirolban vagyok egy kis hegyi étteremben pult mögött nap mint nap. Várom, hogy haza jöjjön, hogy újra lássam, Idén azt ígérte haza jön. Csak egy hétre, talán ez az utolsó esély hogy találkozzunk. Azt mondtam megpróbálom megoldani, hogy haza menjek. De a főszezon közepén ki engedne el?! Mégis... mi van, ha most végre tényleg történhet valami?

Máté:
Tíz éve egy kórházban találkoztam Lénával. Akkor még gyerekek voltunk, de valami ott elindult. Valami ami azóta sem múlt el. A katonaság, Irak, a küldetések - ezek elválasztottak, de nem feledtettek. Most hazamegyek egy hétre. Léna remélem el tud szabadulni Ausztriából. Talán végre úgy nézhetek rá , hogy ne kelljen azonnal továbbmenni. Nem tudom mi lesz de azt tudom: most vagy soha!

"Egyetlen hetük van a nyáron, talán az utolsó alkalom, hogy kiderüljön: ez több-e emléknél, több-e pillanatnál. Mert lehet e két léleknek végre egymás felé indulnia, ha eddig mindig egymás mellett haladtak?"