Damn, again

Mázlim volt, hogy anya még időben elmondott mindent, különben már rég lekaszaboltak volna, hogy enyhén fejezzem ki magam.
Apollón lányaként nem vagyok sem a legerősebb, sem a leggyengébb félisten, ami azért egy kicsit növel is az egómon, de igyekszem nem belegondolni, miket művelt apa tizenhárom évvel ezelőtt, amikor lerúgták az Olimposzról.
Öt éves korom óta úgy járok a Félvér Táborba, mintha leugranék a sarki kisboltba rágóért meg chipsért, komolyan.
Azóta csak pár dolgot vágtam tönkre, és már nincs is szükségem Will vagy Kayla segítségére ahhoz, hogy a céltáblát találjam el, ha kell.
És hogy őszinte legyek, teljesen jól megvagyok a napi hülyéskedéseimmel, meg azzal, hogy megpróbálom legyőzni a római féltestvéremet MINDENBEN, amiben csak lehetséges.
Arra persze világ életemben sem gondoltam volna, hogy hamarosan kapok egy bűntársat is napi csínyeim - és bénázásaim - elkövetéséhez. Ráadásul nem is akárkit, hanem egyenesen egy régi ismerőst, akinek fogalma sincs róla, mit - meg mit nem - garázdálkodtam össze az évek alatt, amíg nem láttuk egymást. Lehet, szólnom kellett volna neki? Uuupsz... :)