Határok nélkül (Ember Márk ff.)

Luca

Amikor meghallottam a gitárt a szomszédból majdnem idegbajt kaptam. Nem elég, hogy általában hajnal öt órára érek haza, és a héten ez a sokadik alkalom, hogy hallom őt zenélni. Most is rákezd a szokásos reggeli zenélésre. De aztán a gitárhoz csatlakozott egy férfi hangja is. A dalt nem ismertem, nem is az általam ismert nyelvek egyikén szólt, és kifejezetten szomorúnak tűnt. De a ritmus, a hang, a gitár úgy harmonizáltak, hogy azon kaptam magam, hogy lassan csukódnak le a szemeim. Talán még sem lesz baj ezzel a furcsa szomszéddal, ha marad az ilyen daloknál.

Márk

- Lane moje, dušo moje, zagrli me, tiho, nežno, kao nekad, lane moje... - énekeltem és szinte már vártam, hogy mikor robban ki belőlem a sírás. Az elmúlt pár hétben inkább csak átvánszorogtam a napokon. Párom, vagyis talán mostmár időszerű volt páromnak hívni, majdnem négy év után tett pontott a közös történetünk végére. Megunt. Én pedig lassan beleroskadok a szomorúságba és a jövőm iránt érzett gyászba. Gyászolom azt a jövőt, ami már soha nem fog eljönni. E gondolatok közepette fejeztem be a záró akkordokkal. Nem sejtve, hogy nem csak magamnak énekeltem.