THE DARK LORD'S DAUGHTER

Nyolc éves voltam, amikor először szólított apám. Addig egy átlagos mugli családban éltem, semmit sem sejtve a varázslók világáról, sem arról a sötét, véres örökségről, ami az ereimben lüktetett. Boldog, gondtalan gyermekkorom volt, tele játékkal és mesékkel, melyekben a jó mindig legyőzte a rosszat. De az álmaim... azok mindig is mások voltak. Furcsa, nyomasztó látomások kergettek, melyekből izzadtan ébredtem.
Aztán, mikor betöltöttem a nyolcadikat, a hang megjelent. Először csak suttogás volt, egy hideg, selymes szólam, ami a nevem mondta ki, és áthatolt az alvás sűrű fátylán. A hang egyre erősebbé vált, az álmok pedig tisztábbá, valóságosabbá. Apám volt az. Lord Voldemort, a Sötét Nagyúr.
Nem a szeretet, hanem a hatalom és a cél szavai voltak azok, melyeket belém oltott. Éjszakáról éjszakára tanított, képeket küldött elmémbe tiltott varázslatokról, sötét mágiáról, amelyről a mugli könyvek sosem írtak. Éreztem, ahogy az erő ébred bennem, ahogy a gonosz énem, amelyet Bellatrix Lestrange-től és Voldemorttól örököltem, lassan, de biztosan teret nyer. Elmondta, hogy a Sötét Nagyúr lánya vagyok, és hogy a célom nem más, mint bosszút állni azokon, akik elárulták és elpusztították.
Azt mondta, egy nap levelet kapok a Roxfortból, és akkor eljön az ideje, hogy belépjek abba a világba, ahová tartozom. Ma van az a nap. A tizenegyedik születésnapomon.
A levelet nem egy bagoly hozta, ahogy a mesékben, hanem egy titokzatos idegen. Elegánsan öltözött, hideg, arisztokratikus tekintetű férfi volt. Lucius Malfoy. Egy zsákot nyújtott át, amely nehéz volt, és furcsán csilingelt. Belenéztem, és arany, ezüst és bronz érméket láttam, olyanokat, amilyeneket még sosem. Varázsló pénz volt.
Találkozás az Idegennel
Lucius Malfoy tekintete hidegen, mégis áthatóan vizsgált.