Nincs szebb a szeretet dallamainál...
𝐂𝐡𝐥𝐨𝐞 𝐏𝐫𝐞𝐬𝐜𝐨𝐭𝐭 nem adja fel. Míg nappal sikeres CEO, addig éjszaka az alvilágot kutatja, hogy megtalálja a férfit, akit teljes szívéből szeret. Évekkel ezelőtt majdnem a halált választotta egyetlen kiútként, most mégis úgy érzi, van miért élnie, hiszen a lelke mélyén biztos benne, hogy nem tűnt el minden remény, hiába látszik teljes reménytelenségnek a valóság. Hiába minden jel arra mutat, hogy akit keresnek, talán már nem is él.
Egészen addig a napig, míg végre akad egy nyom - egy nyom, ami egyenesen annak a karjaiba löki, akiben nemrég már megtalálta a boldogságot.
𝐉𝐨𝐡𝐧 𝐄𝐯𝐞𝐫𝐞𝐭𝐭 rejtélyes eltűnése után újra felbukkan, de már nem ugyanaz az ember, aki az elrablása előtt volt. Nem csak fizikálisan változott meg, hanem szellemileg is - nem emlékszik arra, ki volt korábban, nem ismeri meg azokat, akik a családjába tartoznak. Szimplán csak a Fenevad létezik, míg az emberi oldala száműzetésbe kényszerült. Ennek ellenére - s emlékek híján - a szíve mégis Chloe-t akarja.
A nő testét. A nő lelkét.
A Város Napja közeledtével egyre több titkokra derül fény, a múlt újból bekopogtat Ridgefield városkájába, hogy megmutassa, nem minden az, aminek elsőnek tűnik. Újabb baljós árnyak tűnnek fel, megnehezítve a fiatalok dolgát az amúgy sem egyszerű életben.
A tét túl magas: élet vagy halál.
Vajon a szívük képes lesz győzedelmeskedni, vagy a sötétség teljesen eltiporja a boldogságuk még éppen pislákoló szikráját?
*****
A Madness-duológia második, befejező kötete.
Slade Anderson tetováló művészként úgy érzi, hogy megtalálta helyét a világban. Van egy menő tetováló szalonja Brooklyn egyik legveszélyesebb negyedében. Van egy hírneve is, és ezmiatt sokan távolságot tartanak tőle. A napjait bulizással, vagy munkával tölti, a múltja viszont veszélyes. Gyerek volt, mikor családját meggyilkolták, aminek emléke mai napig nem eresztette el. Az élete akkor változott meg, amikor váratlan vendég lépett a tetováló szalonjába.
Laura túlságosan szép és ártatlan volt ahhoz, hogy ilyen környékre betegye a lábát. Az édesapja szigorú keretei között él, és kevés helyre mehet el. Elhatározta, hogy kiugrik a hámból és valami olyat csinál, amit senki nem vehet el tőle. A lábára állt, majd felkereste a Dark Raven tetováló szalont. Laura félt a férfitől, hiszen volt benne valami ijesztő. Meg akarta magát gondolni. Úgy gondolta, hogy rossz ötlet volt a szörnyeteg fészkébe merészkedni. Laura mégis maradt, és egyetlen tetoválással kezdetét vette valami, aminek egyikőjük sem tudott megálljt parancsolni.
Minden jog fent tartva!
Írta;kek_gyemant💎
2025.04. 28🌹