Nightshade

„A játék mindig ugyanúgy ér véget. Valaki nyer. Valaki meghal.

A pokol nem vörös. Nincs láng, nincs ordítás.
A pokol hideg, és emberi kezek építik.

Elara Locke ezt elsőként az apjától tanulta meg. Nem könyvek, nem mesék, nem kedves szavak jutottak neki, hanem a bőrén és a csontjain át beszélő fájdalom. A férfi minden lehetséges módon megtörte - és közben megtanította a túlélés egyetlen szabályára: soha ne mutasd ki, mit érzel.

A póker volt az egyetlen játék, amit tőle kapott, és az egyetlen fegyver, amivel visszavághatott.
Húszévesen fogta magát, és eltűnt. Nem szólt senkinek, nem hagyott hátra semmit, csak a hideg tekintetét és a megtanult csendet. Nápoly fogadta be - vagy inkább a város rothadt, vérszagú árnyékvilága.

Egy klub mélyén új nevet szerzett magának. Nem volt barát, nem volt szerető, csak ellenfél. A játékosok három szóval ismerték: hideg, királynő, könyörtelen. Aki ellene ült, ritkán állt fel győztesen... és néha soha többé nem állt fel.

De a városban volt valaki, aki ugyanolyan nyelven beszélt, mint ő. Nicola Galva, a nápolyi maffia örököse, aki gyerekkora óta a halál árnyékában nőtt fel. Amikor a nagyapja elárulta, Nico nem térdelt le. Inkább minden emberét magához fordította, és egyetlen éjszaka alatt levette a koronát az öreg fejéről.

Most ugyanannak az asztalnak az árnyékában ülnek, két játékos, akik soha nem veszítenek.
A kártyák leosztva, a zsetonok halmokban, a levegőben vér és füst.

És ez a játék is ugyanúgy fog véget érni.
Valaki nyer. Valaki meghal.