Holdvilág

Nem vagyok semmi és senki. Nem ismer engem semmi és senki. És nem emlékszik rám semmi és senki.
Nincs semmim és senkim, nem számítok semminek és senkinek, és nem foglalkozik velem semmi és senki.
És ez így van jól. Semmim sincs, csak a nevem; a nevem az egyedüli, ami tényleg az enyém. És nem osztom meg senkivel.
Soha.

"Súlyos szociális szorongása van. Néha már azt gondolom, hogy hiába próbálkozom. Ha nem erõltetem, hogy beszéljen, magától sosem szólalna meg, ha meg erõltetem, csak rosszabb lesz a helyzet. De ez nem az õ hibája. A mi rendszerünk tette olyanná, amilyen, a mi feladatunk is helyrehozni."
(Mohír)

"Igazából kicsit elegem van már, hogy mindent harapófogóval kell belõle kihúzni... Meg az is zavar, hogy nem tudom a nevét. Mármint a valódit... De szerintem haladunk."
(Azula)

"Nem az a dolga, hogy beszéljen, hanem hogy elsõ szóra engedelmeskedjen. És azt meg is teszi. Ha meg nem, akkor elérem, hogy megtegye."
(Azír)

"Nem. Az a feladatom, hogy megvédjem. Nem fogom elárulni."
(Mira)

"Halk, csendes, magába forduló... De szerintem jól van õ így. Bár... Nem tudom, hogy vannak-e barátai vagy valaki, akivel beszélhet... Lehet, hogy nem is akar... Néha úgy érzem, hogy õt nem erre az életre szánták. De én is azt gondolom, amit Azír is mondott: most tettetek tönkre mindent, amit eddig felépítettünk."
(Emir)